Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Forrásmunkák rövidítésjegyzéke Szövegközbeni rövidítések

SAILER ÁRMIN
(Höflein, 1828. november 15. – Keszthely, 1878. december 30.) - szerzetes, kanonok, tanár, iskolaigazgató.
Gimnáziumi tanulmányait Magyaróvárott, majd Győrött végezte. 1851-ben belépett a premontrei rendbe. 1853-tól a bécsi egyetemen természetrajzot és mennyiségtant tanult. 1855-ben felszentelték. 1856-ban a szombathelyi főgimnázium tanára lett. 1868-tól a keszthelyi algimnáziumban tanított. 1871-ben főgimnáziumi tanári oklevelet nyert. 1874-ben igazgatóvá nevezték ki. A keszthelyi fürdői részvénytársulat elnökének választották.
F. m.: Általános nézetek a nevelés körül. In.: Értesítvény a keszthelyi kath. algymnasiumról : 1876–7. 1877. p. 3-11.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 34-35. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112.

SAJDENSCHWARZ JÁNOS ALAJOS
(? – ?) - tanár, archon, főmérnök.
A Festetics-uradalomban szolgált, emellett a keszthelyi Georgikonban matematikát oktatott 1805-tól előbb, mint tanársegéd, később mint r. tanár. Két évig archoni tisztséget töltött be az intézményben. Ezután uradalmi főmérnök lett.
F. m.: Entwurf eines Kornmagazins, welches in dem Keszthelyer Georgikon erbaut werden soll… Wien. 1816.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 37. has.

SALLÉR GÉZA HERMANN, dr.
(Nagykanizsa, 1911. június 25. – Keszthely, 1999. augusztus 30.) - szerzetes, tanár, író.
A csornai premontrei rendbe 1929-ben lépett be. A grazi egyetemen szerzett latin–német szakos diplomát. A rend szombathelyi gimnáziumában kezdett el tanítani. Innen Csornára került, ahol ún. magisterként dolgozott és kispapok nevelésével foglalkozott. 1935-ben szentelték pappá. 1935-től kisebb megszakításokkal, a keszthelyi premontrei rendben tanított egészen az államosításig németet, latint és hittant. 1937-től vezette a 79. sz. feltámadás cserkészcsapatot. 1938-ban Bécsben teológiai doktori címet szerzett, 1938–39-ben Csornán teológiai főiskolai tanárként működött. 1943-től ismét tanított a keszthelyi gimnáziumban, majd 1945-tól Szombathelyen hittanári, hitszónoki minőségben működött, emellett vezette a Mária Konregációt. 1948-tól Keszthelyen volt káplán. 1950-től Veszprémben teológiát tanított, 1951-től Székesfehérvárott ált. iskolai, 1952-től Tapolcán gimnáziumi tanári beosztásban látta el feladatait. 1980-tól nyugdíjasként Keszthelyen élt. Írással foglalkozott, különösen ifjúsági regényeket írt és németből fordított.
F. m.: A rajnaparti dóm. Bp. 1943. – Az én iskolám. Kh. 1987., 2. kiad. 1989.– Hírességek a szenvedés csúcsain. Kh. 1988. 2. kiad. 1992. – Hírességek gyermekei. Kh. 1991. 2. kiad. 1992. – Híres nők a szenvedés csúcsain Kh. 1990. 2. kiad. 1992.
Irod.: MKL. 1993–. 11. köt. p. 824-825. – TÉL. 2000. 200. p.

SASS GÁBOR
(Budapest, 1891. ? – Győr, 1980. ?) - gépészmérnök, egyetemi tanár.
A bp.-i fasori gimnáziumban érettségizett, majd 1913-ban a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet. Az I. vh.-ban vasúti és hídépítő alakulatoknál teljesített katonai szolgálatot. 1920-ban került Keszthelyre, a Gazd. Akad. Műszaki Tanszékére, ahol előbb segédtanárként, később rendkívüli, majd 1923–34 között r. tanárként dolgozott. Kutatói, kísérletező hajlama már ebben az időszakban megmutatkozott. 1934–39-ig Debrecenben a Gazd. Akad. Műszaki Tanszékét vezette. 1939-től Magyaróvárott a Gazd. Akad. Műszaki Tanszékének és a hozzá tartozó Gépkísérleti Állomásnak vezetésével bízták meg, mely tisztséget 1949-ig töltötte be. 1950-től az ottani Mg. Gépgyárnál vállalt állást, szabványügyi, majd javítószolgálati irányító munkakörben. 1954-től megbízták a Mg. Akad. Géptani Tanszékének irányításával, ebben a beosztásában nyugdíjba vonulásáig, 1958-ig dolgozott Magyaróvárott. Kutatásainak és kísérleteinek fő területe a mg. termelés technikai eszközeinek fejlesztése volt, melyben kiemelkedő eredményeket ért el. Mg. gépészeti kérdésekről több alkalommal rádió-előadást tartott. Tanulmányait, szakcikkeit számos folyóiratban közzé tette (M. Közgazd. Szemle, M. Közgazd. Közlöny, Köztelek, Gazd. Lapok, M. Gazdák Szemléje, Gazdatisztek Lapja).
F. m.: A fogatos kapák és használatuk. Bp. 1929. – Az aratás és cséplés mechanikai eszközeinek legújabb fejlődése. Bp. 1931. – Kisgazdaságok gépeinek kezelése és használata. Kh. 1934. – Gazdasági géptan. Bp. 1937. – Gazdasági gépek (A gazda aranykönyve). Bp. 1944.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 126-129. – László Alfréd–Tószegi Péter: Sass Gábor professzor emléktáblájának avatása. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 157-159.

SCHADL JÁNOS, id.
(Győr, 1845. június 16. – Keszthely, 1913. április 7.) - építész, tanintézeti tanár.
Édesapja Thomas Schadl, anyja Anna Kostján. Ifj. Schadl János (1892–1944) zeneszerző, festőművész apja. Bécsben végzett főreáliskolát, tanulmányai befejezése után négy évig építész mellett dolgozott. 1865–68-ig a bécsi műegyetemen, 1868–70-ig Mosonmagyaróvárott a gazd. tanint.-ben tanult, miután három évig utóbbi helyen segédtanárként tevékenykedett. Mennyiségtant, erőműtant, gazd. gépészet- és gazd. építészettant, számtant és természettant adott elő. 1873-tól egy-egy évet a stuttgarti, majd az aacheni műegyetemen töltött. 1879-ben a bonni egyetem poppelsdorfi gazd. akad.-ján szerzett kultúrtechnikai oklevelet. 1875-ben a kassai akad.-n r. tanárnak nevezték ki. 1883-ban került Keszthelyre, a Gazd. Tanint.-ben 1904-ig, nyugdíjba vonulásáig tanított gép- és építészettant, erőműtant, rajzgyakorlatokat, később pedig erdészetet is. Szakcikkei több szaklapban jelentek meg. 1901-ben átmenetileg megbízott igazgató, majd igazgatóhelyettes lett. Zala megyében több épület tervezése is fűződik a nevéhez. 1887-ben elkészítette Keszthelyen az akkori városháza (ma: Goldmark Károly Műv. Központ) tervét, 1889-ben az elemi fiúiskola korszerűsítő átépítését (toldalékszárny épült hozzá) végezte s megrajzolta a Csolnakázó Egylet kikötőjének átalakítási tervét. 1891-ben tervezte, építette az Amazon kerthelyiségét. 1891-ben elkészítette a keszthelyi Balaton-fürdő helyszínrajzát, 1892-ben a főgimnázium – amelynek világi tanára is volt (1887–88) –, 1893-ban a Hullám szálló (1894-ben épült fel), majd a Balaton Szálló (1895), Hever Antallal együtt a Gazd. Tanint. Deák Ferenc utcai egyszintes épületének (1896–97) tervét. 1893-ban felépítette lakóházát, a Schadl-villát (Kossuth u. 105.), elkészítette a Hanczók-rét felosztásának tervezetét. 1901-ben megtervezte a tűzoltó telepet. Készített tervet a Balatoni Múzeum épületére is (1907), de nem ez a terv valósult meg. 1908–09-ben tervei alapján felépült a mai Ady utcai kórház, az építését is ő vezette, 1909-ben az ő és Sztehló Ottó tervei alapján építették át a Szent Miklós temető kápolnáját. 1910–12-ből az Erzsébet királyné utcai villák fűződnek nevéhez. Zalaegerszegen a Központi Elemi Iskola (1890), a volt pénzügyigazgatóság székháza (1899) és a takarékpénztár (1889-90, ma többszöri átalakítással a Göcseji Múzeum) épült a tervei alapján. Elkészítette Szentpéterúrban a templom, Tapolcán a Járási Bíróság épületének, valamint a zsinagóga restaurálásának tervét. Ezenkívül nevéhez fűződik a Kassai Gazd. Tanint. főépületének terve. A Keszthelyi Csolnakázó Egylet igazgatósági választmányi tagja, a Keszthely–Balatonszentgyörgy Vasútépítő Társ. tagja, az 1890-es években a keszthelyi iskolaszék tagja, 1901-től az Önkéntes Tűzoltó-egyesületnek elnöke volt.
Irod.: Koppány Tibor–Péczeli Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. p. 133-134. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 302-303. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-112. – Tar Ferenc: Képre nézve XIV. In.: Monitor. 1996. június 11. p. 24-25. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Zalaegerszegen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 178-186. – Megyeri Anna: Középítkezések, városfejlődés Keszthelyen 1850–1945 között. In.: Zala megye ezer éve. 2001. p. 187-194. – ZÉK. 2005. 233. p. – Dr. Gelencsér József archívuma. 2010.

SCHADL JÁNOS, ifj.
(Keszthely, 1892. augusztus 25. – Tata, 1944. március 1.) - festőművész, grafikus, zenetanár.
Apja Schadl János (1845–1913) építészmérnök, a Gazd. Tanint. tanára, anyja Kohn Helén (Kertész Ilonára magyarosított). Eleinte zenei tehetsége tűnt fel, hosszú éveken keresztül folytatott zenei tanulmányokat a bécsi mesternél Emil Sauernél. Az érettségi után apja kívánságára beiratkozott a keszthelyi Gazd. Akad.-ra, de két év után kimaradt és végleg a művészetek felé fordult. 1915. nyarán megismerkedett Keszthelyen Ferenczy Károllyal, akinek hatására beiratkozott a bp.-i képzőművészeti főiskolára. 1917-ben abbahagyta tanulmányait és kapcsolatba került a Kassák Lajos Ma c. folyóirata körül csoportosuló aktivista művészekkel. Lírai, de energikus, kifejező stílusú munkáit közölte a folyóirat. Irodalmi illusztrációi mellett a nagyvárosi életet bemutató műveivel, ill. újszerű portréival tűnt ki. 1918. őszén szerepelt a Ma c. folyóirat harmadik demonstratív tárlatán, 1919-ben a grafikai kiállításán. 1919 után Tatatóvároson zenetanárként dolgozott. Országszerte több hangversenyen szerepelt önállóan és mint kísérő. Az 1920-as évektől kezdődően festészetének stílusa visszafogottabbá vált, szemléletmódját a nagybányai posztimpresszionizmushoz visszatérő, a természetábrázolásban kifejeződő, harmóniára törekvő látásmód jelezte. Több bibliai tárgyú, szimbolikus kompozíciót is festett. Az 1930-as években hagyományos, a plain-airhez közeli, Bernáth Aurél hatását is tükröző festményeket készített. Barátság fűzte Egry József festőművészhez is.
F. kiáll.: Bp. (Ma. c. folyóirat kiállító helyisége, 1918) ; Párizs (Salon de Parc Monceau, 1923) ; Bp (Mentor könyvesbolt, 1927).
Irod.: MMK. 1936. 476. p. – ML. 1965–1968. 4. köt. 229. p. – MFGA. 1988. 537. p. – MN. 1993–2004. 15. köt. 849. p. – MFGÉL. 1997. 2. köt. p. 274-275. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 982. p. – Schadl János : 1892–1944. 2002. p. 9-11. – Kostyál László: A spiritualizmus Schadl János festészetében. In.: Pannon Tükör. 2009. 6. sz. p. 77-82.

SCHLUGER, ANTHONY
(?, 1732. ? – ?, 1759. február 5.) - kőfaragómester.
Ausztriából, Illmitzből került Keszthelyre, 1757. augusztus 16-án jegyezték be nevét a céhnél. Rövid ideig működött, fiatalon, 27 éves korában halt meg. Síremléke a keszthelyi Szent Miklós temetőben található fájdalmas Krisztus szobor, Keszthely egyik legszebb barokk szobra, mellyel Joseph Spenn kőfaragómester állított emléket kőfaragótársainak (Anthony Schluger, Franz Holecz, Joseph Hartmader, Thomas Naderer).
Irod.: Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. 87. p.

SCHMIDT JÁNOS, dr.
(Mohács, 1940. január 27. – Leipzig, 2000. december 13.) - orvos, alpolgármester.
A fővárosi Tétényi úti kórházban dolgozott 23 éven keresztül. 1989-ben érkezett Keszthelyre, miután elnyerte a kórház kardiológiai osztályvezető-főorvosi állást. Az 1970-ben elindított szív- és érbetegek rehabilitációjának tréningprogramját Keszthelyen 1990. márciusától valósították meg. Létrejött a Keszthelyi Szív- és Érbetegek Egyesülete, amely Keszthely és környékét fogta át. Programjának fő célja a szívgyógyítás és a betegek rehabilitációja volt. 1994–98 között a keszthelyi képviselőtestület tagjaként alpolgármesteri tisztséget töltött be, a humánszféra felügyeletét látta el. Közel három évtizedes eredményes gyógyító és megelőző munkájáért 1994-ben Zala Megye Egészségügyéért kitüntetést adományoztak számára.
Irod.: Farsang Lajos: Dr. Schmidt János kitüntetése. In.: Keszthely és Vidéke. 1994. február 18. 1. p., 6. p. – Vadas Zsuzsa: A jobb betegellátásért. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1995. február 9. 1. p., 3. p. – Személyi forrás.

SCHNATTNER SZIGFRID GYULA
(Pápa, 1906. június 23. – Balatonalmádi, 1974. december 29.) - szerzetes, tanár, író.
1923-ban belépett a bencés rendbe, 1926-ban érettségizett Pannonhalmán. 1931-ben szentelték pappá. Ezután a soproni gimnáziumban tanított magyart és latin nyelvet. 1936-tól Csácsbozsokon, 1957-től a keszthelyi Lisieux-i Szent Teréz, 1961-től a pápai Szent Anna templomban, 1967-től Balatonkenesén plébánosként szolgált. Egyházi lapokban rendszeresen jelentek meg írásai, beszédeket, a veszprémi egyházmegye papjai számára pedig prédikációs vázlatokat készített.
F. m.: Kik a szentek? ; A szentek tisztelete és közbenjárása. Veszprém. 1940. – A biztos út. T.sz.: Schrotty Pál. Bp. 1940. – Tanárszem, diákszív. Bp. 1941. – Több bölcsőt, mint koporsót! Bp. 1941. – Divatos bűnök. Bp. 1942. – Korunk eszmeáramlatai és a keresztény házasság. Bp. 1942. – Máriáról sohasem elég. Bp. 1942. – Krisztus és az én falum. Rákospalota. 1944. – Szószékmorzsák. Bp. 1944. – Minden napunk istenszolgálat. 1–2. köt. Bp. 1948. – Prédikációs vázlatok az év minden ünnepnapjára. Veszprém. 1948. – Krisztus, Egyház, papság. Bp. 1948. és Wien. 1957.
Irod.: MKL. 1993–. 11. köt. 955. p.

SCHNEIDER FERENC
(? – ?) - állomásfőnök.
Keszthely első állomásfőnöke volt.
Irod.: Lovas Gyula: A Keszthely–Balatonszentgyörgyi helyi érdekű vasút. In.: Vasúthistória évkönyv. 1990. p. 291-321. p.

SCHRIKKER SÁNDOR
(Ágostonpuszta, 1892. február 26. – Budapest, 1973. augusztus 17.) - mezőgazdász, kertész, szakíró.
Bonyhádon kezdte meg középiskolai tanulmányait, majd a győri bencés gimnáziumban érettségizett. 1912-ben a keszthelyi Gazd. Akad.-n szerzett mezőgazdász oklevelet. Részt vett az I. vh.-ban, 1918-ban tartalékos főhadnagyként szerelt le. Alsótekerespusztán kezdett el gazdálkodni, nagybátyjától örökölt birtokán. 1922-ben gyümölcsfák, később díszfák- és cserjék, rózsák, évelő virágok és fenyők szaporításával foglalkozó, európai és magyar újdonságokat forgalmazó faiskolát létesített. Híres gyümölcsfajta-gyüjteményt alakított ki, amely később a nagyüzemi gyümölcsösök telepítésekor óriási értéket hordozott. 1927-től elvállalta a Balaton menti közparkok, üdülők, iskolák és magánvillák kertjeinek tervezését, gondozását, szaktanácsadását. 1945-ben feloszlatták birtokát, megválasztották az általa szervezett Faiskolai és Mgtsz. vezetőjévé, a hároméves terv új telepítéseinek facsemete szállításával foglalkozott. 1950-ben internálták Kistarcsára. 1951-től a Kultúr- és Belvízrendező Hivatal öntöző agronómusaként dolgozott 1953–68 között az Agroterv, az ÁG-ok Üzemszervezési Kutató Int. munkatársaként, majd a Kertészeti Kutató Int. tud. munkatársaként szőlő- és gyümölcstermesztési távlati üzemterveket készített. Szerepet vállalt a termőkaros gyümölcsösök nagyüzemi agrotechnikájának kialakításában. 1968-ban vonult nyugdíjba.
F. m.: Az alsótekeresi faiskola története (kézirat). É. n. – Schrikker Sándor faiskolájának árjegyzéke. Előszó. 1925–1943 évente.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 166-169. – MN. 1993–2004. 15. köt. 885. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1051. p.

SCHWARZ DÁVID
(Keszthely, 1850. december 7. – Bécs, 1897. január 13.) - kereskedő, feltaláló.
Szegénysorsú kereskedőcsaládból származott. Kereskedőnek tanult. Fakereskedéssel foglalkozott Keszthelyen és a szlavóniai Kudinán. Munkája során ismerkedett meg későbbi feleségével, Kaufmann Melániával. Műszaki képzettsége nem volt, de kiváló technikai érzékkel rendelkezett, fafeldolgozó gépeken újításokat hozott létre. Autodidakta módon tanulta meg a fizika, mechanika, aerodinamika ismert törvényeit. Fő célja a merevvázas léghajó gyakorlati kivitelezése volt. 1890-től, apósa halála után kilépett a fakereskedésből, megkezdte a kormányozható léghajóval kapcsolatos kísérleteit. Elsőként ismerte fel, hogy az alumínium a legalkalmasabb anyag a léghajó elkészítéséhez. Két éves megfeszített munka után készült el a szivar alakú légi közlekedési eszköz terve. Munkáját a bécsi hadügyminisztériumnak ajánlotta fel, akik megvalósíthatónak találták a tervet, de az elkészítését anyagilag nem támogatták. Az Osztrák–Magyar-Monarchiával szemben Oroszország érdeklődött a tervek iránt. Pétervárott szerződést kötött, amit két év múlva felbontottak, mert kísérletei kudarcba fulladtak. Karl Berg rajnai alumínium gyáros karolta fel, elérte, hogy a továbbiakban Poroszország számára készítsen léghajókat. 1895-től dolgozott Berlinben, üzemeit eladva, egész vagyonát feláldozta célja elérése érdekében. Az 1896-ban megtartott első próbarepülés eredménytelen volt, a rossz minőségű hidrogén miatt nem volt megfelelő a hajtóerő. Hamarosan megfelelő minőségű töltőgázt szállítottak, azonban az újabb felszállási kísérletet már nem érhette meg. Özvegye a léghajó terveit eladta Zeppelin Ferdinándnak, aki Schwarz Dávid elképzeléseit figyelembe véve alkotta meg a róla elnevezett léghajótípust. A feltaláló jelentőségét a hazai szakmai közvélemény is csak halála után évtizedekkel később ismerte fel. 1931-ben, Schwarz zseniális találmányának felhasználásával, az Ausztriából indult és a csepeli repülőtérre tartó „Graf Zeppelin” Keszthely felett is átrepült.
Irod.: Marton Jenő: Schwarz Dávid 1850–1897. In.: Napló. 1970. december 29. 5. p. – Szabó Sándor: A léghajó feltalálója. In.: Napló. 1977. január 22. 8. p. – Szabó Sándor: 140 éve született Schwarz Dávid. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. december 7. 5. p. – Szabó Sándor: Schwarz Dávid a kormányozható léghajó feltalálója. 1991. – MTTT. 1992. p. 151-152. – MN. 1993–2004. 15. köt. 894. p. – MT. 1997. p. 712-713. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1068. p. – Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a repülés történetében. 2002. p. 26-31. – ZÉK. 2005. 236. p.

SCHWARZ ÁRMIN
(Keszthely, 1845. augusztus 3. – Budapest, 1922. ?) - hírlapíró, műfordító.
Keszthelyen, Győrött és Bp.-en végezte tanulmányait. 1874-től hivatásszerűen foglalkozott hírlapírással. Kezdetben bp.-i német napilapok szerkesztőségében dolgozott. 1876-tól a Pester Lloyd c. lap parlamenti tudósítója volt. Több magyar és francia regényt fordított németre, többek között Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és br. Eötvös József munkáit. Nevéhez fűződik E. Zola Rougon-Macquart ciklusának első teljes német kiadása. Az Egyenlőség c. lap munkatársaként is tevékenykedett.
Irod.: PNL. 1900. 14. köt. 996. p. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 751. has. – MZSL. 2000. 777. p.

SEBESY (SCHOSSER) KÁLMÁN (Sebessy)
(Győr, 1815. május 4. – Csorna, 1881. május 25.) - szerzetes, tanár, nemzetőrtiszt.
Győrött filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott. Belépett a premontrei rendbe. 1842-ben szentelték pappá. 1837–38-ban és 1842–49 között a rend keszthelyi gimnáziumában tanított. 1848-ban tanártársával, Laky Demeterrel együtt szervezte a keszthelyi nemzetőrséget, majd századosként a Mura-vidék védelmét látta el. Részt vett a szőcsényi erdőben Jellasics utánpótlásának és levelezésének elfogásában. Később a Keszthely környéki falvakban szervezte a népfelkelést. A világosi fegyverletétel hírére társaival Reziben talált menedéket, ahol elfogták. A hadbíróság lázítás vádja miatt nyolcévi várfogságra ítélte, Olmützben két és fél évet, Jozefstadtban másfél évet raboskodott. Laky Demeter rabtársa volt. 1853-ban szabadult. Ezután Jánoshidán, majd Türjén a premontrei rendházban jószágkormányzóként működött. 1864-től a rend szombathelyi főgimnáziumának tanára lett, mellette házgondnokként és lelkiőrként dolgozott. 1874-től Csornán őrkanonoki és alperjeli tisztet viselt. Publikált a Gazd. Lapokban, a Sopronban, valamint a Sopronvármegyei Lapokban.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 811. has. – Neves rábaköziek. 1989. p. 50-51. – Czigány László: Laky Demeter és Sebesy Kálmán a szabadságharcban (1848–1849). In.: Zalai történeti tanulmányok. 1994. ZGY. 35. p. 203-211. – SZEZ. 1999. p. 87-88., 221. p. – Tar Ferenc: Keszthely története. 2000. 3. köt. 5. p. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – ZÉK. 2005. p. 236-237.

SEVCSENKO, ILJA ILLARINOVICS
(Harkov, 1906. ? – Harkov, 2007?. ?) - őrnagy, díszpolgár.
A II. vh. végén, 1945-ben a Keszthelyre bevonuló szovjet csapatok parancsnoka volt. Egy hétig tartózkodott a városban. Neki is köszönhető, hogy a Festetics-kastély könyvgyűjteménye megmenekült a fosztogatástól. A háború után Harkovban élt, ahol a helyi mg. egyetem tanáraként dolgozott. 1981. április 16-án érkezett újra Keszthelyre. Felkereste a Helikon Kastélymúzeumot, a Balatoni Múzeumot, s a Nőklubot. Látogatást tett Sármelléken a szovjet katonai lőtéren és Balatonfüreden is, egy általa eltemettetett szovjet katona sírjánál. 1985-ben a Keszthely díszpolgárává választották a város értékeinek megőrzéséért és a közigazgatás, a közélet megszervezéséért. Az oklevelet személyesen vette át.
Irod.: Ünnepi ülés Keszthelyen a város felszabadulásának évfordulóján. In.: Zalai Hírlap. 1985. április 1. 1. p. – Személyi forrás.

SIFFTER FERENC
(? – ?) - városbíró.
1728-ban volt Keszthely városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

SILLINGER ISTVÁN
(? – ?) - városbíró.
1817–23 között volt Keszthely városbírája. Városbíráskodása idején emelte fel gr. Festetics György a robotváltságdíjat. Ezt a város megtagadta, ezért az uradalom beperelte. Ebben az úrbéri perben Keszthely vezetése mindent megtett, hogy javítson a város és a hozzá tartozó hegyközségek (Cserszeg, Tomaj, Gyenes) jobbágyainak helyzetén.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 126-127. – Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 431. p.

SIMAI (SINGER) ÖDÖN EDE
(Keszthely, 1879. szeptember 29. – Budapest, 1929. február 4.) - nyelvész, irodalomtörténész, tanár.
1903-ban szerzett tanári oklevelet, ekkor változtatta meg családi nevét is. 1905–1919-ig Bp.-en tanított magyar és latin nyelvet a VIII. kerületi főreáliskolában, majd a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt elbocsátották, ezután magántisztviselő lett. Pályája során elsősorban a magyar felvilágosodás korának irodalmával foglalkozott, kutatta annak nyelvi változásait.
F. m.: Márton József, mint szótáríró. Bp. 1902. – Dugonics András mint nyelvújító. Bp. 1904. – Mohács a magyar költészetben. Mohács. 1905. – Kazinczy Ferenc nyelvújítása. Bp. 1912.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1027-1028. has. – Veszprém megye irodalmi hagyományai. 1984. 244. p. – ÚMIL. 2000. 3. köt. 1945. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1140. p. – ZÉK. 2005. 238. p.

SIMON BÖSKE (sz. Simon Erzsébet)
(Keszthely, 1909. február 15. – Budapest, 1970. október 8.) - szépségkirálynő.
Apja dr. Simon Sándor járási tiszti főorvos volt. 1925-ben, 16 évesen a „Keszthelyi Korzó Szépévé” választották, majd a „Balaton Szépe” versenyt is megnyerte. 1929. január 6-án rendezték meg Bp.-en az első „Miss Magyarország” szépségversenyt, melyet az akkor húsz éves, fiatal keszthelyi lány nyert meg. Kijutott a „Miss Európa” szépségkirálynő választásra, ahol 16 ország szépe közül őt választották Európa szépévé. A győzelem után mindenhol ünnepelték, lehetőségek nyíltak meg előtte, társasági életet élt, európai és amerikai filmajánlatokat kapott, egy francia selyemgyár mintát kívánt elnevezni róla. Ő azonban nem élt ezekkel a lehetőségekkel, nem indult a „Miss Universe” címért és nem lett belőle amerikai színésznő, világhíresség. Visszavonult a rivalda-fénytől, hazajött, majd hamarosan férjhez ment Brammer Pál bp.-i textil nagykereskedő- és posztó gyároshoz. Házasságuk nem volt tartós, 1935-ben elváltak. Második férje Jób Dániel lett, a Vígszínház művészeti igazgatója. Szerencsésen túlélték a holokausztot.
Irod.: Goldschmied István–Szarka Lajos: A keszthelyi zsidóság története. 1699–2005. 2005. p. 92-95. – Miss Európa 1929-ben. In.: Gyöngy. 2007. 10. sz. 49. p. – Szarka Lajos: Simon Böske az első Miss Hungária. In.: Hévíz. 2009. 4. sz. p. 54-57. – Menyhei Réka: A Golgota virága (regény). 2010.

SIMON MIKLÓS
(Keszthely, 1878. november 23. – Balatongyörök, 1942. augusztus 14.) - tanár, iskolaigazgató.
A pannonhalmi bencés gimnáziumban érettségizett. 1899–1901 között a Pannonhalmi Szent Benedek-rendi Főapátsági Tanárképző Int.-ben, 1901–1903 között a bp.-i Kir. M. Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult. 1906-től Lőcsén, 1908-tól Kaposvárott, 1911-től Bp.-en tanított. 1917-től Besztercebányán főgimnáziumi igazgatóként működött, 1919-től a Győri M. Kir. Állami Főreáliskola igazgatói feladatait látta el. 1925-ben és 1941-ben elismerésben részesítette munkájáért a vallás- és közoktatási miniszter, 1936-ban tanügyi főtanácsossá nevezte ki.
F. m.: Az ifjúság óvása a káros sajtótermékektől. Kaposvár. 1909. – A munkás honszerelem és a magyar fajszeretet példaképe. Kaposvár. 1909.
Irod.: GYÉL. 2003. 300. p.

SIMON OTTÓ ISTVÁN
(Balatonszentgyörgy, 1942. június 22. – Kaposvár, 2007. augusztus 5.) - tanár, költő, Balatonszentgyörgy díszpolgára.
Szegény, paraszti családban született. Keszthelyen végezte el a gimnáziumot. Szegeden járt egyetemre, matematikából és ábrázoló geometriából szerzett középiskolai tanári oklevelet. Már az egyetemen foglalkozott versírással, példaképe József Attila és költészete volt. A hazaszeretetről, a Balatonról, a család megtartó szeretetéről, barátságról, valamint a halálra készülésről írt verseket. Élete során barátság fűzte többek között Olasz Ferenc fotóművész, filmrendezőhöz, Tüskés Tibor íróhoz, Zombori Zoltán festőművészhez, Takács Gyula íróhoz, Fodor András költőhöz. Néhány évig tanított Zircen, Pápán és közel harminc évig Fonyódon. Alapítója volt Fodor Andrással együtt a Fonyódi Helikoni ünnepségeknek. Balatonszentgyörgy még életében díszpolgárává választotta.
F. m.: Földlüktetés. Fonyód. 1988. – Szárnysuhanás. Kaposvár. 1992. – Katedrális. Fonyód. 1998. – Sárkányölő. Fonyód. 2000. – Úton. Bp. 2002. – A szív harangütései. Bp. 2004. – Égikék. Bp. 2006. – Sóhajok. Bp. 2009.
Irod.: Cséby Géza: „Keszthelyen otthon vagyok…” : Rendhagyó ajánlás Simon Ottó könyvéhez. In.: Keszthelyi Hírlap. 1989. 10. 4. p. – Személyi forrás.

SIMON VINCE
(Keszthely, 1813. július 14. – Csorna, 1884. április 15.) - szerzetes, kanonok, tanár, szakíró.
Kézműves családból származott. Tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Veszprémben folytatta. A felsőbb gimnáziumi osztályokat a szombathelyi premontrei gimnáziumban végezte. 1832-ben lépett be a premontrei rendbe. Győrött tanult teológiát, 1836-ban szentelték pappá. Egy évi csornai szolgálat után 1838–40-ben Keszthelyen tanított a rend gimnáziumában, majd 1840-től Szombathelyen oktatott magyar nyelvet és irodalmat. 1856-tól a csornai prépostság jószágkormányzójaként működött, 1860-ban csornai prépostnak nevezték ki. Tanári hivatása mellett mezőgazdasággal és irodalommal is foglalkozott. Gazdálkodással és neveléssel kapcsolatos cikkei rendszeresen megjelentek különböző folyóiratokban (Hírnök, Századunk, M. Gazda, Nemzeti Újság, Jelenkor, Világ, Pesti Napló, M. Sajtó, Gazd. Lapok, Falusi Gazda). Alapító tagja volt az Orsz. Gazd. Egyesületnek, titkári tisztet töltött be a Gazd. Egyesület Vas vm.-i szervezetében. A képzőművészetek egyletének alapításában is nagy szerepet játszott. Támogatta a rábaközi vasútügy előmozdítását. Restauráltatta a csornai templomot. Anyagilag haláláig támogatta a keszthelyi Gazd. Tanint.-et és a szombathelyi főgimnáziumot. 1871-ben a Lipót-rend középkeresztjével tüntették ki.
F. m.: Őszinte tanácsok a szőlőművelést tárgyazólag. Pest. 1865. – Szőlőművelés és gyümölcstenyésztés. Győr. 1874. – Kisebb kereszt. Vallástan értelmes mondatok- és bibliai szónoklásokban, s énekes versekben. Pozsony. 1868.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. p. 460-461. – DK. 1941. 510. p. – Kovács Imre Endre: Simon Vince. In.: Arrabona. 1999. 37. sz. p. 337-345. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 1156-1157. – Kovács Imre Endre–Legeza László: Premontreiek. 2002. 55. p. – ZÉK. 2005. 239. p.

SIMONFAY KRISZTINA
(Budapest, 1961. december 13. – Keszthely, 2010. február 12.) - tanár.
Kisbéren, a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett 1980-ban. 1985-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar–népművelés szakos diplomát. Tanulmányai befejezése után Keszthelyre került. Egy évig a Zala Megyei Moziüzemi Váll.-nál dolgozott filmművészeti előadóként. Tanári pályáját a Vajda János Gimnáziumban kezdte, 1989–94-ig tanított az intézményben, emellett könyvtárosi feladatokat látott el. Összegyűjtötte a premontrei időszak tárgyi és szellemi emlékeit. Szerkesztette a gimnázium történetét feldolgozó évkönyvet, iskolatörténeti vetélkedőt szervezett (Veni Sancte), kiállítást rendezett a dokumentumokból. Cserekapcsolatot hozott létre a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziummal. Elindította az iskola ifjúsági klubját, a Vajda Klubot, ahová országosan ismert embereket (Kányádi Sándor, Berecz András, Kukorelly Endre, Levendel Júlia, Horgas Béla) és a városban köztiszteletben álló polgárokat (Reischl Marcel, Bereczky Kálmán) hívott meg, valamint bemutatkozási lehetőséget kaptak a gimnázium ifjú tehetségei. Egyik alapító tagja volt a Vajda János Alapítványnak. Megszervezte a Szent Imre üvegablak helyreállítását. 1991-től tagja volt a keszthelyi Helikoni Ünnepségek rendezőbizottságának, mint a vers- és prózamondó szekció felelőse. Zsűrizett a környék általános és középiskoláinak versenyein. Lektorált, szerkesztett helyi kiadványokat, többek között Reisch Marcel: Egy unoka visszanéz. c. kétkötetes memoárját, valamint folyóiratokat. 1994-től a hévízi Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskolában gyakorolta hivatását. Részt vett a pedagógiai műhely munkájában. 1998-tól érettségivizsga-elnöki feladatokat látott el. 2000-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámapedagógus szakirányú szakán elvégezte a színi nevelés specializációt. Vezette a művészetismeret munkaközösséget. 2002-től vezetőségi tagja volt az Irodalomtudományi Társ. Magyartani Tagozatának. Szakmai és pedagógiai munkásságát megyei és orsz. tantárgyi és versmondó versenyeken elért helyezések jelezték. Részt vett a vitakultúra elterjesztését célzó Disputa programban, a Zalai Hírlappal együttműködve meghonosította az iskolában a SÉTA-programot. Számtalan író-olvasó találkozót, múzeumlátogatást, iskolai ünnepséget szervezett, diákjai és a pedagógia iránt feltétlen szeretettel és tisztelettel végezte munkáját. A hévízi intézményben rövid ideig igazgatóhelyettesként is működött. Munkásságáért 2010-ben a M. Kultúra Napja alkalmából Németh László-díjjal tüntették ki, valamint Keszthely város kultúrájáért végzett tevékenységéért elismerő oklevélben részesült.
Irod.: Kitüntetett pedagógusok. In.: Zalai Tanügyi Információk. 2010. 3. sz. p. 7-8. – Személyi forrás.

SIMÁNDY (SCHUDLER) JÓZSEF (Simándi)
(Kistarcsa, 1916. szeptember 18. – Budapest, 1997. március 4.) - operaénekes.
Eredeti szakmája autószerelő volt. Posszert Emília magániskolájában kezdett énekelni tanulni, majd 1943–45 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Székelyhidy Ferenc növendékeként, 1945-ben szerzett oklevelet, emellett énekelt az Operaház énekkarában. 1945–47-ig a szegedi Nemzeti Színház operatársulatában szóló tenoristaként működött, Don José (Bizet: Carmen) szerepében mutatkozott be először. 1947-től a M. Állami Operaház magánénekeseként szerepelt, közben (1956–60) a müncheni Staatsoper társulatának művészeként is fellépett. 1978–86 között tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakán. Az egész Európában is híres énekes emlékezetes alakításokat nyújtott lírai és hőstenor szerepkörben egyaránt. Művészetét szuggesztív színpadi megjelenéssel, átélt, árnyalatokban gazdag szerepformálással, kiegyenlített, különlegesen fénylő hangján keresztül tolmácsolta a közönség felé. Az operairodalom szinte valamennyi jelentős tenorszerepét elénekelte töretlen és hosszú pályafutása során. Bánk bán (Erkel Ferenc) szerepében a hazafiság jelképévé vált. Hangversenyénekesként emlékezetes tenorszólókat énekelt pl. Verdi: Requiem c. és Kodály: Psalmus Hungaricus c. művében. Művészi teljesítményéért számos elismerésben részesítették: Kossuth-díj (1953), Érdemes művész (1964), Kiváló művész (1964), SZOT-díj (1970), Pro Urbe Aranyérem (1987), Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1990), Erzsébet-díj (1990), M. Örökség Díj (1997). 1990-től a M. Állami Operaház örökös tagjai közé választották. Számos hanglemez-, rádió- és televízió felvételt készített. 1997-ben Simándy József Baráti Társ. alakult Keszthelyen Cséby Géza elnökletével, melynek székhelye Balatongyörökön volt. Ifj. Nagy Lóránd titkár kezdeményezésére a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárban 1999. augusztusában Simándy emlékszobát avattak.
F. m.: Bánk bán elmondja… Bp. 2001.
F. sz.: Tamino (Mozart: Varázsfuvola) ; Florestan (Beethoven: Fidelio) ; Manrico (Verdi: A trubadúr) ; Ricardo (Verdi: Az álarcosbál) ; Don Carlos (Verdi) ; Radames (Verdi: Aida) ; Lohengrin (Wagner) ; Stolzingi Walter (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok) ; Don José (Bizet: Carmen) ; Lenszkij (Csajkovszkij: Anyegin) ; Hunyadi László (Erkel Ferenc) ; Turiddu (Mascagni: Parasztbecsület) ; Canio (Leoncavallo: Bajazzók) ; Cavaradossi (Puccini: Tosca).
F. f.: Dalolva szép az élet (1950) ; Erkel (1952) ; Fűre lépni szabad (1960).
Irod.: ZL. 1965. 3. köt. 370. p. – SZOT-díjasok. 1981. 244. p. – BRZL. 1983–1985. 3. köt. 366. p. – KKZM. 1988. 402. p. – MKK. 1990. 518. p. – MN. 1993–2004. 16. köt. 78. p. – RÚL. 1996–2008. 16. köt. p. 680-681. – Cservenka György: Simándy emlékszoba a városi könyvtárban. In.: Keszthely és Vidéke. 1999. szeptember 9. 4. p. – Simándy József: Bánk bán elmondja… 2001. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 1141-1142. – MF. 2005. 2. köt. 944. p.

SINKÓ ANDRÁS
(? – ?) - városbíró.
1781–82-ben, 1784–86-ban, 1790–92-ben volt Keszthely városbírája, 1782–83-ban helyettes városbírája.
Irod.: Benda Gyula: Zsellérből polgár. 2008. 430. p.

SIPOS MÁRTON
(Szekszárd, 1900. január 19. – Budapest, 1926. december 11.) - úszó, gazdatiszt.
Édesapja, Sipos Márton földbirtokos volt. Korán árvaságra jutott. 1918-ban szülővárosában érettségizett. Öröksége eladásából kapott pénzén a keszthelyi Gazd. Akad.-n végezte felsőfokú tanulmányait 1918–21 között, 1923-ban kapott mezőgazdász oklevelet. Húszéves korában kezdett el úszni Keszthelyen, rövidesen bebizonyította rendkívüli tehetségét. 1921-ben a keszthelyi akad. klubjának versenyzőjeként aranyérmet szerzett a 100 méteres mellúszó országos bajnokságon. 1922-ben ismét magyar bajnok lett, szeptember 24-én pedig elérte legkiválóbb eredményét a Császár uszodában, 1 perc 16,2 másodperccel új világrekordot állított fel. 1922-ben osztrák bajnokságot is nyert. 1923-ban a fővárosba költözött és a Műegyetemi Atlétikai és Football Club versenyzője lett, színeiben magyar bajnoki címet szerzett. 1924-ben Egerbe költözött. Ebben az évben kijutott a párizsi olimpiára, ahol 100 méteres mellúszó versenyszámot nem indítottak, ezért 200 méteres távon indult, de a döntőbe nem került be. 1925-ben a Magyar Testgyakorlók Körének tagja lett, országos bajnokságon második helyezést ért el. A 100 méteres mellúszásban mind idejével, mind technikájával messze megelőzte korát. Az I. vh. utáni magyar úszósportban éveken keresztül világviszonylatban is kiváló versenyző, 100 méteres távon, mellúszásban a világ legjobb és Keszthely egyik legsikeresebb sportolója volt. Súlyos betegségben, tragikusan fiatalon a budakeszi szanatóriumban hunyt el.
Irod.: MÉL. 1969–1994. 2. köt. 635. p. – Iglódi Endre–Kis János: XX. századi keszthelyi olimpikonok és kiemelkedő sportemberek. 2004. p. 11-13. – ZÉK. 2005. 239. p.

SOMOGYI LAJOS
(Keszthely, 1896. július 27. – Keszthely, 1963. január 13.) - politikus.
A gimnázium négy osztályának elvégzése után tanonc lett, majd géplakatos képesítést szerzett. 1915-től bekapcsolódott a munkásmozgalomba, a vasas szakszervezet tagja lett. Az I. vh.-t a keszthelyi 41. tüzérezredben szolgálta végig. A népszerű szakaszvezetőt a bizalmi testületbe választották, ahol hamarosan főbizalmivá nevezték ki. 1919. március elején a 41. tüzérezred bizalmi testülete beolvadt a katonatanácsba, melynek elnökévé választották. 1919. áprilisában vezetője lett a keszthelyi Munkás-, Katona- és Földműves Tanácsnak, részt vett a keszthelyi helyőrség toborzó munkájában. Jelentős szerepe volt abban, hogy 1919. április végére a keszthelyi 20. tüzérezred a tanácskormány ütőképes erejévé alakult, amely részt vett az északi győztes hadjáratokban, majd június végétől a tiszai fronton harcolt. A Tanácsköztársaság megdöntése után letartóztatták. Barátai segítségével megszökött és Jugoszláviába menekült. Vádat emeltek ellene, de elkerülte a felelősségre vonást. Visszatérése után a tapolcai MÁV fűtőházban, mint géplakatos szakmunkás helyezkedett el. 1945-ben tagja lett az MKP-nak. Különböző munkahelyeken dolgozott – keszthelyi kórház, Vasipari KTSZ, DÉDÁSZ, gépállomás – közben aktívan politizált, mint pártalapszervezeti titkár, pártpropagandista, szakszervezeti biz.-i elnök. 1958-tól tagja volt a keszthelyi városi pártbiz.-nak, a végrehajtó biz.-nak és elnöke a fegyelmi biz.-nak. 1962-től elnöki tisztet viselt a MEDOSZ megyei biz.-ában és tagja lett a Szakszervezetek Veszprém Megyei Tanácsának. Munkájának elismeréseképpen Kiváló Dolgozó oklevelet, 1959-ben Tanácsköztársasági Emlékérmet kapott.
Irod.: Élni emberül. 1980. p. 412-413.

SOMORJAI FERENC, dr.
(Nagykőrös, 1900. április 30. – Szeged, 1981. június 29.) - mezőgazdász, szakíró.
A nagykőrösi ref. főgimnáziumban érettségizett 1918-ban, emellett gyorsíró képesítést szerzett. Felsőfokú tanulmányait Debrecenben a Gazd. Akad.-n kezdte, majd Keszthelyen folytatta, ahol oklevelet nyert. A bp.-i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tanult, 1924-ben gazdász oklevelet kapott. 1924–27 között a somogyszentimrei mg. iskolában tanított, 1928-ban megszerezte a jogi doktori oklevelet a szegedi egyetemen. 1927-től Szegeden az Alföldi Mg. Kutatóint. munkatársaként tevékenykedett, 1950-től igazgatójának nevezték ki. 1960-ban nyugdíjazták, 1974-ig tud. tanácsadója volt az int.-nek. Pályája kezdetén a gabonatermesztési, később a rizstermesztési kísérletekben vett részt. Sikeres eredményeket ért el a nemesítés és a termesztés terén egyaránt. Kiemelkedő érdemeket szerzett az Alföld tipikus agrotechnikájának kidolgozásában. Nevéhez fűződik az újszegedi őszi zabfajta, a szegedi tarackbúza, a szegedi sárga lófogú kukorica (1951-ben államilag is elismerték), a szegedi keskenylevelű réti perje előállítása. Hozzájárult a szegedi Tudományegyetem Fűvészkertjének bővítéséhez. Különböző szaklapokban több száz cikke jelent meg. Tud. munkásságának elismeréseképpen 1952-ben elnyerte a kandidátusi fokozatot, 1960-ban a Munka Érdemrend arany fokozatában részesítették, 1974-ben megkapta a Baross László-emlékérmet.
F. m.: Rizstermesztési útmutató. Szeged. 1940. – Vessük vagy palántázzuk-e a rizst? Bp. 1940. – A rizs. Szeged. 1954. – Rizstermesztés. T.sz.: Járányi György. Bp. 1954. – Burgonyatermesztésünk megjavítása és a burgonya nyári ültetése. Bp. 1955. – A szegedi sárga lófogú kukorica. In.: Agrártudomány. 1958.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 222-225. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1231. p.

SOÓS MIHÁLY PÁL
(Nagydém, 1832. február 13. – Csorna, 1899. május 15.) - szerzetes, tanár.
Iskoláit Pápán, Veszprémben és Győrött végezte. 1850-ben lépett a bencés rendbe, öt év múlva már a premontrei rend tagja lett. 1858-ban pappá szentelték. Természettan és mennyiségtan szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett a pesti egyetemen. 1856-tól Szombathelyen, 1860-tól a keszthelyi premontrei gimnáziumban tanított 1866-ig, emellett 1865-től a helyi Gazd. Tanint.-ben előadóként is munkát vállalt, számtant és természettudományokat adott elő 1889-ig. 1871-től 1889-ig meteorológiai megfigyeléseket végzett a klímaállomáson. 1889–99 között Csornán a rend növendékeit tanította és könyvtárosi feladatokat látott el. Megkapta a Ferenc József-lovagrend keresztjét. A folyamatos meteorológiai megfigyelések és a gyakorlati madárvédelem hazai úttörője volt. 1874-ben szerkesztette a keszthelyi Gazd. Tanint. Értesítőjét.
F. m.: Éghajlattan. Pest. 1870. – Emlékirat a tanítói rendek ügyében. Pest. 1872. – Gazdasági táblák. Bp. 1875. – A keresztény álláspontja a természetben. 1–3. köt. Bp. 1877–1882. – Vázlatok a földisme és földtan köréből, tanuló gazdák számára. Kh. 1889.
Irod.: PNL. 1893–1900. 85. p. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1307. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 242. p. – Kocsis Tímea–Anda Angéla: A keszthelyi meteorológiai állomás megfigyelésének története. 2006. 27. – Szabó István: Szenczy Imre keszthelyi botanikai munkássága. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 179-184.

SPARSZAM PÁL
(Szucsa, 1846. ? – ?) - tanintézeti tanár.
Keszthelyen a Gazd. Tanint.-ben 1873-tól segédtanár, majd 1893-tól a Gazd. Akad.-ban r. tanárként működött. Nemzetgazdaságtant, gazdasági statisztikát, gazdasági jogot, számvitelt oktatott. A keszthelyi kereskedőtanonc iskolában is tanított nemzetgazdasági ismereteket, váltóismeretet és levelezést. Részt vett a boszniai hadjáratban. Tiszteletbeli tagja volt a Zala vm.-i Gazd. Egyesületnek. Szakmai lapokban jelentek meg cikkei.
F. m.: A keszthelyi magyar királyi gazdasági tanintézet könyvtárának jegyzéke 1888-ik év végéig. Kh. 1889. – A keszthelyi M. Kir. Gazd. Tanintézet. In.: Zalavármegyei évkönyv a millenniumra. Nagykanizsa. 1896. p. 163-166. – Gazdasági számviteltan vázlata. Kh. 1898.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1338-1339. has. – Georgikon 200. 1996–2001. p. 322-323.

SPENN, JOSEPH
(? – Keszthely, 1796. ?) - kőfaragómester.
1775. június 15-én olvasható először a neve a keszthelyi céh könyvében, 1796-ig dolgozott Keszthelyen. A Szent Miklós temetőben található Fájdalmas Krisztus barokk stílusú síremléket 1777-ben kőfaragótársai (Joseph Hartmader, Antony Schluger, Thomas Naderer) emlékére alkotta.
F. m.: Fájdalmas Krisztus (Szent Miklós temető, Keszthely. 1777). – Kereszt (Szent Miklós temető, Keszthely. 1783).
Irod.: Eszes László: A keszthelyi kőfaragó műhely emlékei a Balaton vidékén (1750–1850). In.: Műemlékvédelem. 1980. 2. sz. p. 84-97.

SPITZER HENRIK, dr.
(Keszthely, 1840. ? –?, 1890-es évek) - orvos, író.
Tanulmányait a bp.-i egyetemen végezte, 1864-ben kapott orvosi oklevelet. Hosszú ideig Törökországban élt, ahol az orosz–török háborúk idején törzsorvosi minőségben teljesített szolgálatot. Hazatérése után Nagyváradon lett kórházi főorvos, majd a Bihar megyei Nagyberekibe vonult vissza. Törökországi élményeiről tartalmas visszaemlékezést írt.
F. m.: Törökországi élményeim. Nagyvárad. 1879.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1363-1364. – MZSL. 2000. 808. p. – JMZSOL. 2001. 96. p.

SPORZON PÁL, id.
(Galgóc, 1831. január 12. – Magyaróvár, 1917. március 25.) - mezőgazdász, tanár, szakíró.
Ifj. Sporzon Pál (1867–1917) mezőgazdász, szakíró apja. Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban és Pozsonyban végezte. Pozsonyban a jogakad.-n, majd a bécsi egyetem jog- és bölcsészettudományi karán tanult, Magyaróvárott a Gazd. Felsőbb Tanint.-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Rövid ideig gazdatisztként dolgozott. 1858-tól a bp.-i Politechnikumban gazdászatot tanított. 1867-ben a gazd. szakoktatás céljából Ny-európai utazást tett. 1867–74 között Keszthelyen a Gazd. Felsőbb Tanint. igazgatói tisztségét töltötte be, mellette üzemtant oktatott. 1874-ben Magyaróvárott a Felsőbb Gazd. Tanint.-e került, ahol a gazd. üzemtan és az erdészettan r. tanára lett. 1890-ben nyugdíjazták. Pályája során sokat foglalkozott a hazai gaz. szakoktatás kérdéseivel, javaslatokat nyújtott be színvonalának emelésére, az intézményrendszer átszervezésére. 1874-ben javaslata alapján Mo. mg. szakoktatási intézményeit felső (gazd. akad.), közép- (4 gazd. tanint.), valamint alsófokra (földműves iskola) bontva szervezték át. Az Erdészeti és Gazdászati Lapok alapító szerkesztője (1866), a Gyakorlati Mezőgazda (Keszthely, 1872–74; Magyaróvár 1874–88) c. szaklap alapító szerkesztője és kiadója, a Falusi Gazda Naptára gazd. részének szerkesztője (1876–83) volt.
F. m.: Az okszerű juhtenyésztés elvei. Buda. 1864. – Gazdászati talajisme, vagyis a termőföld eredete, minősége, ereje és osztályai; rövid bevezetéssel a növényélettanba. Buda. 1865. – A hazai gazdasági felsőbb tanintézetek szervezésének kérdéséhez. Pest. 1869. – Az okszerű talajművelés elvei és szabályai tanulók és gyakorló gazdák számára. Pest. 1871. – Emlékirat a hazai gazdasági tanügy tárgyában. Kh. 1874. – Mezőgazdasági üzlettan tudományos és gyakorlati alapon. Magyaróvár. 1881. – Az okszerű gazdálkodás rendszere. Magyaróvár 1881. – Egyszerű és kettős számviteltan alapvonalai. Pozsony. 1883. – Gazdasági becsléstan. Magyaróvár. 1885. – Gazdasági olvasmányok, minden rendű gyakorló és tanuló gazdák számára. T.sz.: Ébner Sándor. Bp. 1877. – Gazdasági káté. T sz.: Ébner Sándor. Magyaróvár. 1882.
Irod.: Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. – Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1371-1372. has. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 241-244. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. p. 1263-1264. – ZÉK. 2005. 243. p.

SPORZON PÁL, ifj.
(Buda, 1867. augusztus 29. – Budapest, 1917. december 4.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja id. Sporzon Pál (1831–1917) mg. szakíró volt. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen, Magyaróvárott, Pozsonyban végezte, majd Magyaróvárott a Gazd. Akad.-n szerzett mezőgazdász oklevelet. A pannonhalmi főapátság veszprémvarsányi uradalmában segédtisztként kezdett dolgozni 1887–92-ben, majd a rimaszombati földműves iskolában ösztöndíjas gazd. segéd lett. 1892-től a bp.-i Műegyetem mg. géptani tanszékére hívták meg tanársegédi állásba, 1893–95-ben a mg. gépkísérleti állomás adjunktusa lett. 1895–1907 között Debrecenben a Gazd. Tanint. műszaki tanszékének r. tanáraként tevékenykedett, 1907-től a magyaróvári Gazd. Akad. műszaki tanszékén r. tanári beosztásban működött és a gépkísérleti állomást vezette. Munkássága alatt a mg- gépekkel kapcsolatos ismeretek terjesztésében ért el eredményeket. Rendszeresen tartott előadásokat az OMGE által szervezett gazdanapokon, valamint mg. gépversenyeket, bemutatókat és kiállításokat rendezett. 1894-től a M. Mezőgazdák Szövetkezetének Üzleti Értesítője c. hetilap szerkesztője, a Köztelek Gazd. gépészet és technológia c. rovatának vezetője (1897–1917) volt. Emellett számos folyóiratban publikált (Mg. Szemle, Gyakorlati Mezőgazda, Molnárok Lapja, Független Újság, M. Földműves, Hazánk, Budapesti Hírlap).
F. m.: Hazai új vetőgépek. Bp. 1895. – A kisgazda mezőgazdasági gépei. Debrecen. 1903. – Talajművelésnél kisgazdaságokban használt gépek és eszközök. Bp. 1910. – A Kőszegi-féle talajművelőgép és annak jelentősége. Bp. 1910. – Gyakorlati mezőgazdasági gépkísérleti állomás létesítésének szüksége és tervezete. Kézirat. Magyaróvár. 1917. – Jelentés a galántai nemzetközi szántógép-bemutatóról. T.sz.: Karkovács Ákos. Bp. 1915.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 12. köt. 1373-1374. has. – MAÉ. 1987–1989. 3. köt. p. 245-247. – ÚMÉL. 2001–2007. 5. köt. 1264. p.

STADLER ANTAL
(Bécs, 1753. ? – ?, 1812. ?) - zenész, iskolaigazgató.
Klarinétosként szerepelt a császári udvari zenekarban. Jó barátságban volt Mozarttal, aki két művet is írt számára. 1790-ben nyugdíjazták, ezután továbbra is az udvari színházban alkalmazták. Gr. Festetics György a Georgikon mellett egy Zeneiskola alapítását is tervezte. 1799 őszén azzal a kéréssel fordult Stadler Antalhoz, hogy állítsa össze azokat a gyakorlati szempontokat, amelyek szükségesek a keszthelyi zeneiskola megszervezéséhez. A Stadler-tervezet (1800. július, Musikplan) szerint a zeneiskola öt osztályra tagolódott. A tanulók az első évben éneket, a másodikban zongorát, a harmadikban orgonát tanultak. A negyedik osztályban kezdték el a hegedűoktatást és csak az utolsó évben került sor a fúvós hangszerek tanítására. Fontosnak tartotta a hangszeres játék előtt a kottaolvasásban való jártasságot. A zeneképzést hármas csoportban képzelte el. Legfontosabb az egyházi zene volt, ezt követte a kamarazene, majd a színházi vagy színpadi zene. Tervezete szól a zeneiskola számára 29 db. szakkönyvről is, ill. a neves hangszeriskolák felsorolásáról. Szervező munkájának köszönhetően a zeneiskola növendékei sokat szerepeltek, amely híressé tette a Zeneiskolát. 1817. februárjában az első Helikoni Ünnepen a teljes fúvószenekar muzsikált.
Irod.: Klempa Károly: A keszthelyi Festetics-féle Zeneiskola. 1938. p. 5-17. – Koppány Tibor–Péczeli Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 56. p. – A keszthelyi zeneiskola története. 1994. p. 11-14.

STAUBER RICHÁRD
(Arad, 1880. vagy 1884. ? – Keszthely, 1935. október 25.) - gépészmérnök.
Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A bp.-i Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd a Ganz Villamossági Rt. alkalmazásában kezdett dolgozni. Ebben az időben indult meg országosan a villamosítási program. Mint a Ganz gyár mérnöke részt vett Keszthely villamosításának megindításában, 1907-ben létesítettek villamos műveket a városban, melynek vezetésével bízták meg. Munkájának eredményeként mintaszerűvé fejlődött az üzem.
Irod.:A Budapesti Mérnöki Kamara Közleményei. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. október 27. 4. p. – TÉL. 2000. 216. p.

STEFAITS ALADÁR
(Vasvár, 1875. július 6. – Keszthely, 1940. november 21.) - apátplébános, tanár, történész.
Középiskolai tanulmányait Nagykanizsán és Csurgón végezte. Teológiát Veszprémben tanult. 1898-ban szentelték pappá. Somlóvásárhelyen, Tabon, 1899-ben Murakeresztúron volt káplán, 1901-ben Veszprémben a polgári és kereskedelmi iskolában az Irgalmas Nővérek Int.-ének hitoktatója lett, egyben egyházmegyei számvevői feladatokat látott el. 1902-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet. 1905-től csurgói plébános, később kerületi helyettes esperes és tanfelügyelői minőségben működött. 1920-tól Keszthelyen plébánosként szolgált, valamint hahóti címzetes apát rangot kapott. 1921-től a keszthelyi premontrei gimnázium papi biztosának nevezték ki. Csurgón a saját költségén építtetett népiskolát, Keszthelyen 70 ezer pengővel támogatta egyházközössége a kármeliták letelepedését. Igazgatója volt a keszthelyi Szent Vince Szeretet Egyesületnek. Cikkei jelentek meg a Veszprémi Hírlapban. 1904-ben megírta az Irgalmas Nővérek veszprémi intézetének történetét. 1938–40-ben felelős szerkesztője volt a Keszthelyi Katolikus Tudósító c. lapnak.
F. m.: A Pauli Szt. Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek vezetése alatt álló keszthelyi „Ranolder” tan- és leánynevelő intézet 1923/24–1939/40. évi értesítője. Kh. 1925–1940.
Irod.: A Szent Vince Szeretet Egyesület közgyűlése. In.: Keszthelyi Hirlap. 1935. május 5. 5. p. – Stefaits Aladár. In.: Keszthely és Vidéke. 1940. november 30. p. 1-2. – MKL. 1993–. 12. köt. p. 337-338. – VMÉL. 1998. 465. p. – VVL. 2009. 736. p.

STEINER MIKLÓS
(Szentkút, 1872. március 12. – Csorna, 1942. május 6.) - szerzetes, prépost, tanár, felsőházi tag.
A szombathelyi premontrei gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, 1891-ben lépett a csornai premontrei rendbe. Csornán tanult teológiát, 1895-ben szentelték pappá. 1895–97-ben a bp.-i egyetemen tanult, 1902-ben szerzett természettan–matematika szakos középiskolai tanári oklevelet. 1897–1901 között tanított a keszthelyi premontrei gimnáziumban. Innen Szombathelyre ment a rend gimnáziumába, ahol házfőnöki és igazgatói tisztséget töltött be. 1935-ben csornai préposttá nevezték ki, felsőházi tag lett. 1937-ben a rend vikárius generálisának választották. Sokáig elnöke volt a szombathelyi iskolaszéknek, levelezője a Műemlékek Orsz. Biz.-ának.
F. m.: Szombathelyi római katolikus főgimnázium 1911/12–1919/20. értesítője. Szombathely. 1912–1920. – A középiskola reformja. Szombathely. 1914.
Irod.: A csornai premontrei kanonokrend keszthelyi gimnáziumának értesítője. 1936. p. 3-4. – Szinnyei. 1980–1981. 13. köt. 9-10. has. – MKL. 1993–. 12. köt. 342. p. – Kovács Imre Endre: Premontreiek. 2002. 55. p.