Keszthelyi Életrajzi Lexikon

Forrásmunkák rövidítésjegyzéke Szövegközbeni rövidítések

KACSOH PONGRÁC (Kacsóh), marossellyei
(Budapest, 1873. december 15. – Budapest, 1923. december 16.) - zeneszerző, zenepedagógus, szakíró, tanár.
Apja a MÁV főtisztviselője volt, áthelyezés útján került Kolozsvárra a család. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári ref. lyceumban végezte, ezzel párhuzamosan a konzervatóriumban zongorázni és fuvolázni tanult Farkas Ödön tanítványaként. Életcéljául a tanári pályát választotta. 1897-ban szerzett matematika–fizika szakos tanári oklevelet a kolozsvári egyetemen. 1898-ban a bp.-i VIII. kerületi főgimnáziumban kezdett tanítani. Gimnáziumi tanárként főként természettudományi cikkeket publikált. Ekkortól kezdve érdeklődése egyre inkább a zene felé fordult, később komponálni kezdett, elmélyedt a zeneelmélet tudományában. 1904-től a Színpadi Szerzők Egyesületének tagjai közé tartozott. 1904-ben Bakonyi Károly felkérésére komponálta a legnagyobb sikert elért János vitéz c. dalművét, amit Keszthelyen fejezett be. A művet 1904. november 18-án mutattak be a Király Színházban. 1905–07 között szerkesztette a Zenevilág c. szaklapot, melyben az elsők között méltatta az ifjú zeneszerző, Bartók Béla jelentőségét. 1909–11 között a kecskeméti főreáliskola igazgatói tisztségét töltötte be. Társadalmi elismertségét mutatja, hogy oktatói tevékenysége mellett számos magas tisztséggel bízták meg. 1912-től a főváros zenei szakelőadójaként, a közép- és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatójaként tevékenykedett. Éveken át vezette a Székesfővárosi Énekkart. Az Orsz. Dalosszövetség igazgatója és az Orsz. Zenészszövetség elnöke volt. Népszerűvé a népies műdal és a klasszikus operett stíluselemeit felhasználó műveivel vált.
F. m.: János Vitéz (dalmű). 1904. – Csipkerózsika (dalmű). 1906. – Rákóczi (dalmű). 1906. – Mary Ann (dalmű). 1908. – Molnár Ferenc: Liliom (kísérőzene). 1909. – Molnár Ferenc: Fehér felhő (kísérőzene). 1916. – Dorottya (dalmű). 1918. – Maurice Maeterlinch: Kék madár (kísérőzene). – Prolegomena a zene pozitív aesthetikájához. A zene fejlődéstörténete (Műveltség Könyvtára) Bp. 1909. – Az iskolai karénektanítás pedagógiája (Műveltség Könyvtára). Bp. 1910.
Irod.: MMK. 1936. 408. p. – ZL. 1965. 2. köt. p. 288-289. – BRZL. 1983–1985. 2. köt. p. 254-255. – MKL. 1993–. 6. köt. 11. p. – MN. 1993–2004. 10. köt. 400. p. – KVEKA. 2006. 32. p. – www.wikipedia.hu. – www.szineszkonyvtar.hu

KAMMERER MÁRIA
(Keszthely, 1903. július 5. – New York, 1970. július 19.) - festőművész.
A Képzőművészeti Főiskolán Csók István tanítványa volt 1920–21-ben. Ezután magánúton folytatta tanulmányait Glatter Gyulánál. 1924-től szerepelt arcképeivel kiállításokon. 1927-ben Angliába utazott, ahol László Fülöp irányítása alatt tanult egy ideig. Angliai tartózkodása alatt számos képmást festett angol arisztokratákról. 1928-ban gyűjteményes tárlatot rendezett arcképeiből a Nemzeti Szalonban. 1931-ben az Egyesült Államokba vándorolt, ahol továbbra is arcképfestőként tevékenykedett.
Irod.: MÉL. 1969–1994. 2. köt. p. 360-361. – MFGA. 1988. 284. p. – MFGÉL. 1997. 1. köt. 422. p. – ZÉK. 2005. p. 147-148.

KARA KOCSIS GABRIELLA (sz. Kocsis Gabriella; Kövér Ferencné)
(Zalaegerszeg, 1943. szeptember 28. – Keszthely, 2009. június 1.) - tanár, író, költő.
Szülei Kocsis László és Kertész Mária pedagógusok voltak. Gyermekkorát Reszneken, Ligetfalván, Salomváron, Zalaszentlászlón töltötte. A pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett orosz szakos tanári diplomát. Később továbbképző szakmai tanfolyamokon vett részt. Pályafutása alatt Zalaszentlászlón, Vonyarcvashegyen, majd a keszthelyi Csány László Általános Iskolában tanított. Versei, novellái a Zalai Hírlap c. napilapban, a Pannon Tükör, Hévíz c. folyóiratban, antológiákban jelentek meg (Helikon öröksége, Tóparti üzenet, A költő bűvöletében, Balladák, Ünnepek, Versmondók könyve). Tagja volt több egyesületnek: Zalai Írók Egyesülete, keszthelyi Helikon Öröksége, Tájak, Korok Múzeumok Egyesülete. Munkássága elismeréseképpen megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, valamint 2000-ben az Adrianus Nemzetközi Alkotóközösség arany oklevelét adományozták számára. Alkotói névként nagyapja eredeti családnevét vette fel.
F. m.: Visszhang sem felel (versek). Zalaegerszeg. 2004. – Pipitérország (regény). Zalaegerszeg. 2006.
Irod.: Tóparti üzenet. 2000. 247. p. – Kara Kocsis Gabriella: Visszhang sem felel. 2004. – KKZM2005. 2006. p. 62-63. – Személyi forrás.

KARDOS FÜLÖP GÁBOR
(? – ?) - nyomdász.
1884–90 között működött Keszthelyen, a Keszthely c. lapot nyomtatta.
Irod.: Boncz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 337. p. – Foki Ibolya: Adatok a zalai nyomdászat történetéhez. In.: Művelődéstörténeti tanulmányok. 1990. ZGY. 31. 1990. p. 281-302.

KASSÁK LAJOS
(Érsekújvár, 1887. március 21. – Budapest, 1967. július 22.) - író, költő, festőművész, tipográfus, lapszerkesztő.
Apja Kassák István szlovák származású gyógyszertári laboráns, anyja Istenes Erzsébet mosónő. A gimnázium 2. osztályából kimaradt, lakatosinasnak állt. Segédlevelének megszerzése után szülővárosában és Győrött szerzett munkát, 1904-től Bp.-re költözött, vasmunkásként dolgozott. Részt vett a szakszervezetek politikai harcaiban, ezért feketelistára került. Bekapcsolódott az egyletek kulturális tevékenységébe. 21 éves korában jelent meg első verse. 1909–1910-ben munkásként vándorúton több nyugat-európai országban megfordult. Megismerkedett az avantgárd művészettel és anarchista eszmékkel. Hazatérte után verseket, novellákat, színdarabokat publikált. Szabadverseket és expresszionista szövegeket írt. 1915-ben megindította Tett címmel a magyar avantgárd első folyóiratát, ennek betiltása után 1916-ban a Ma c. folyóiratot. Az avantgárd művészet mellett és a háború ellen foglalt állást. 1918-ban a Vörösmarty Akadémiának, 1919-ben az Írók Szakszervezete vezetőségének lett tagja. A Tanácsköztársaság alatt az Írói Direktórium tagja volt. Elutasította a pártirányítást. A Tanácsköztársaság vége felé feleségével Keszthelyen tartózkodott. Schadl János festő nővérének panziójában kaptak szobát. Schadl, Bernáth Arurél festő és Szántó Rudolf író társaságában töltötte napjait, megismerkedett Egry Józseffel is. A Tanácsköztársaság bukásáról Kh.-en értesült. Augusztus elején Keszthelyen letartóztatták. Az Egy ember élete c. könyvében leírta keszthelyi élményeit. Decemberben szabadult, ezután emigrált Bécsbe. 1920-ban újraindította a Ma c. folyóiratot, 1922-ben Németh Andorral megalapította a 2×2=4 c. folyóiratot. 1928–38 között a Munka c. folyóiratot szerkesztette. A II. vh.-t Bp.-en élte át. 1945-ben részt vett az Európai Iskola és a Magyar Írók Szövetsége megalakításában. Tagja lett a szövetség elnökségének, valamint az Orsz. Mozgóképvizsgáló Biz.-nak. Fodor Józseffel együtt szerkesztette az Új Időket, a Magyar Nemzet és A Mai Nap c lapoknak munkatársa volt. Bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt művelődéspolitikai tevékenységébe. A M. Művészeti Tanács alelnökeként szerkesztette annak folyóiratát, az Alkotást (1947–48), emellett a Kortárs szerkesztője is volt. 1948-ban a Petőfi Társ. felvette t. tagjai közé. 1948-49-ben a szociáldemokratákat képviselte az országgyűlésen. A pártfúzió után a létrejött MDP tagjaként már visszavonult a politikai és az irodalmi élettől. 1953-ban kizárták a pártból. Az irodalmi életbe 1956 őszén tért vissza. Ezután több kötete jelent meg, kiállításokon szerepelt, nemzetközi hírnevet szerzett. A magyar avantgárd irodalmi és képzőművészeti munkássága mellett kritikusi, teoretikusi, tipográfusi tevékenységet is végzett, foglalkozott zenével, filmmel, fotóval, reklámmal, az audiovizuális költészet és képzőművészet elméleti kérdéseivel. A magyar konstruktivista és aktivista képzőművészeti iskola megalapítója volt, a társadalom és a művészet forradalmi megújítását tűzte ki célul. 1947-ben a Baumgarten-díjat, 1948-ban a Kossuth Érdemrendet, 1965-ben a Kossuth-díjat, 1967-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta meg. Bp.-en emlékmúzeuma található.
F. kiáll.: Bécs (Galerie Würthle, Galerie Sturm, 1924) ; Bp. (Mentor Galéria, 1928) ; Esztergom (Városi Könyvtár, 1957) ; Bp. (Csók Galéria, 1957) ; Székesfehérvár (István Király Múzeum, 1957, 1968) ; Párizs (Galerie Denise René, 1960, 1963, 1967) ; Bp. (M. Írók Szövetsége, 1962) ; Elblag (Galerie El, 1964) ; Bp. (Fiatal Művészek Klubja, 1965) ; Kecskemét (Művészklub, 1965) ; München (Galerie Klihm, 1965) ; Torino (Viotti, 1966) ; Bp. (Fényes Adolf Terem, 1967) ; Bp. (M. Nemzeti Galéria, 1987).
F. m.: Életsiratás. Bp. 1912. – Misilló királysága. Bp. 1912. – Isten báránykái. Bp. 1914. – Eposz Wagner maszkjában. Bp. 1915. – Egy szegény lélek megdicsőülése. Bp. 1918. – Khalabresz csodálatos púpja. Bp. 1918. – Hirdetőoszloppal. Bp. 1918. – Tragédiás figurák. Bp. 1919. – Máglyák énekelnek. Bp. 1920. – Világanyám. Bp. 1920. – Bilderarchitektur. Bécs. 1921. – A ló meghal, a madarak kirepülnek. Bécs. 1922. – Új versek. Bp. 1923. – Álláspont. Tények és új lehetőségek. Bécs, 1924. – Tisztaság könyve. Bécs. 1926. – Új művészet. Cluj. 1926. – Egy ember élete. Bp. 1927–1935. – Napok, a mi napjaink. Bp. 1928. – Angyalföld. Bp. 1929. – Marika, énekelj! Bp. 1929. –35 vers. Bp. 1931. – Megnőttek és elindulnak. Bp. 1931. – Munkanélküliek. Bp. 1932. – A telep. Bp. 1933. – Az utak ismeretlenek. Bp. 1934. – Napjaink átértékelése. Bp. 1934 – Földem, virágom. Bp. 1935. – Akik eltévedtek. Bp. 1936. – Ajándék az asszonynak. Bp. 1937. – Anyám címére. 1937. – Egy kosár gyümölcs. Bp. 1939. – Fújjad csak furulyádat. Bp. 1939. – Azon a nyáron. Bp. 1940. – Sötét egek alatt. Bp. 1940. –Egy lélek keresi magát. Bp. 1941. – Szombat este. Bp. 1941. – Hídépítők. Bp. 1942. – Mögötte áll az angyal. Bp. 1942. – Vallomás 15 művészről. Bp. 1942. – Egy álom megvalósul. Bp. 1943. – Karácsonyiék. Bp. 1943. – Kis könyv haldoklásunk emlékére. Bp.1945.– Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig. Bp. 1947. – Szegények rózsái. Bp. 1949. – Szénaboglya. Bp. 1955–56. – Boldogtalan testvérek. Bp. 1957. – Mélyáram. Bp. 1960. – Angyalok földje (film). 1962. – Szerelem, szerelem. Bp. 1962. – Vagyonom és fegyvertársam. Bp. 1963. – A tölgyfa levelei. Bp. 1964. – Üljük körül az asztalt. Bp. 1968. – Mesterek köszöntése. Bp. 1965. – Hazai történetek (tv-film). 1965. – Összes versei. 1-2. köt. Kiadta Kassák Lajosné. Bp. 1970. – Az izmusok története. T.sz.: Pán Imre. Bp. 1972.
Irod.: ML. 1966–1968. 2. köt. 576. – Gyerák István: Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. 108., 216. p., p. 249-254. – Kassák Lajos: Egy ember élete. 1983. – Cséby Géza: Történelmi olvasókönyv Kassák Lajos Egy ember élete I–II. című művéről. In.: Zalai Hírlap. 1984. január 28. 9. p. – KMÍK. 1989. p. 210-211. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 328-329. has. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. p. 364-366. – MPP. 1997. p. 220-221. – Aczél Géza: Kassák Lajos. 1999. – KMML. 1999–2001. 2. köt. p. 303-306. – ÚMIL. 2000. p. 1063-1065. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 790-792. – MF. 2005. 1. köt. 487. p.

KAZINCZY KLÁRA, kazinczi (Horváth Ádámné, pálóczi)
(?, 1795–1800 körül – ?, 1835 után) - költő.
Apja Kazinczy János magyarszékelyi prédikátor. 1806-ban Horváth Ádám (1760–1820) örökbe fogadta, ettől fogva Nagybajomban, majd Petrikeresztúrban élt. 1818-ban Horváth Ádám felesége lett. Dóczy Terézia költőnő példájára kezdett verseket írni. Az 1810-es években a Göcseji Helikon néven ismert, rövid életű költői társulás tagja volt. A négy költőnő (Dóczy Terézia, Tuboly Erzsébet és Rozália, valamint ő) közül csak ő kapott lehetőséget arra, hogy a keszthelyi Helikon Ünnepeken szerepelhessen, nyomtatásban is csak neki jelent meg egy verse. Az első Helikoni Ünnepen „A göcsei nimfa…”, az 1817. évi májusában tartott második Helikoni Ünnepen az Isishez ének c. költeményével, az 1818. évi májusi ünnepen a Kerti idyllium c. művével szerepelt, az 1819. évi ünnepen Az állhatatos Thália… c. versét adta elő. Gr. Festetics György halálára megírta Méltóságos Gróf Festetics György Epitháphiuma c. verset (1819), mely a M. Kurírban is megjelent. Férje betegségekor Nagybajomra tértek vissza. Annak halála után összegyűjtötte hagyatékát, melyet 1835. március 24-én átadott Döbrentei Gábornak, a M. Tudóstársaság részére.
Irod.: Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 37-236. – Szinnyei. 1980–1981. 5. köt. p. 1300-1301. has. – Gulyás. 1990–. 16. 400-401. has. – Cséby Géza: Helikoni Ünnepségek 1817–1819. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 18-32. – Magyar költőnők antológiája. 1997. 76. p. – A Göcseji Helikon költőnői. Jegyzetek: S. Sárdi Margit. 2002.

KECZELI JÓZSEF
(Somogysárd, 1930. ? – Keszthely, 2008. ?) - erdész, sportvezető.
Polgári iskoláit Kaposvárott, a Berzsenyi Dániel Polgári Fiú Iskolában végezte, majd bognár szakmából tett vizsgát. Bp.-en a katonatiszti iskola hallgatója volt, majd főhadnagy lett. A Keszthelyi Erdőgazdaságnál helyezkedett el, mint irodai előadó. Szakmájából, erdészeti munkaköréből, a természet iránti szeretetéből fakadóan munkája mellett letette az erdészeti szakvizsgát Bp.-en, valamint megszerezte a szállítási előadói képesítést, amely munkakörben nyugdíjba vonulásáig tevékenykedett. Megalapító tagja volt az 1962-ben létrejött keszthelyi Erdész Lövészklubnak, melynek elnökévé is választották. Klubvezetői teendőit társadalmi munkában, 1990-ig látta el folyamatosan, munkájával megalapozta a világviszonylatban is sikeres és elismert lövészsport egyesületet. Elnöksége alatt törekedett a klub működéséhez szükséges anyagi, személyi feltételek megteremtésére. Ennek eredményeként a Keszthelyi Erdészet támogatásával 1963-ban felépült a Gyenesdiási Sportlőtér, ahol számos országos és nemzetközi megmérettetést rendeztek. A klub kiválóságai az 1970-es évek végétől rendszeresen részt vettek európai és világversenyeken, valamint olimpián (Ángyán József; Sydney, 2000). Fia (Zoltán) és unokái (Bianka, Dóra) több alkalommal nyertek orsz. bajnok, európa bajnok és világbajnok címeket. 2008-ban a világbajnokságon két egyéni aranyérmet és két csapat bronzérmet nyertek. Ugyanerről a világbajnokságról még további érmeket szereztek a csapat többi tagjai. Több évtizedes munkásságával, a sportolók összetoborzásával, majd sportfejlődésükben való részvételével hozzájárult a sportegyesület jó hírnevéhez.
Irod.: Személyi forrás.

KEHRN VILMOS
(Sopron, 1790. ? – ?, 1822. ?) - akadémiai tanár.
1809-ben került Keszthelyre a Georgikonba, mint ösztöndíjas hallgató, 1811-ben végzett. Közel négy évtizeden keresztül szolgálta a Festeticseket. Keszthelyen több ház építészeti tervét készítette, köztük 1810-ben egy megyei házét is. A Georgikonban mennyiségtant tanított 1811–12-ben. 1818-ban direktóriusi főmérnök volt, majd Asbóth Jánostól átvette a szuperinspektori tisztséget is. Egy személyben látta el a központi kormányszék tanügyi előadói és főmérnöki feladatait, valamint építészeti és gyakorlati mérnöki tárgyakat oktatott 1828–44 között. Kiemelkedő alkotása volt a fenéki híd. Síremléke a keszthelyi Szent Miklós temetőben található.
F. m.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly: Keszthely. 1962. 137. p. – A juhólak helyes építéséről és rendbeszedéséről rajzok és példák által világosítva.
Irod.: Emlékkönyv a Georgikon alapításának 100-ik évfordulója és a gazd. tanint. uj épülete felavatása ünnepélye alkalmára. 1897. 31. p. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon. 1967. 41. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 306-307. – ZÉK. 2005. p. 151-152.

KELEMEN KRIZOSZTOM FERENC
(Hahót, 1884. január 10. – Pittsburg, 1950. november 7.) - szerzetes, főapát, író, felsőházi tag.
A keszthelyi gimnáziumban tanult 1897–1903 között. 1903-tól Pannonhalmán bencés novícius lett, ekkor kapta a Krizosztom szerzetesi nevet. A középiskolát Pannonhalmán fejezte be. A rend főiskoláján teológiai, m. irodalom és latin nyelv szakos tanulmányokat folytatott. 1910-ben szentelték pappá. 1911-ben szerezte meg középiskolai tanári oklevelét. 1910–11-ben Pápán tanított a gimnáziumban, 1916–26 között Nyalka község plébánosaként szolgált. 1926-ban Bp.-re került, két évig gimnáziumi tanárként dolgozott. Tanári tevékenysége mellett cikkeket írt folyóiratokba és katolikus lapokba (Vigília, Pápa és Vidéke, pápai bencés gimnázium értesítői, Dunántúli Hírlap, Emericana, Győri Hírlap, Délamerikai M. Hírlap stb.), az egyetemi templomban liturgikus előadásokat tartott és a helyi társadalmi életben is részt vett. Publikációi főként az ifjúság neveléséről szóltak. 1928-ban a győri bencés gimnázium igazgatójává és házfőnökévé nevezték ki. 1929-ben főapáti koadjutorként a rend gazdasági talpra állításán és a szerzetesi élet megújításán fáradozott. 1933-ban a pápa pannonhalmi főapáttá nevezte ki. Bekerült az Országgyűlés Felsőházába és 1944-ig törvényhozóként is működött. Jó kapcsolatot ápolt a Habsbourg-családdal, Horthy kormányzóval és a kormány tagjaival. Erős szociális érzékkel rendelkezett. Győrszentmártonban létrehozta a Szent Márton Szeretetházat. 1939-ben olasz gimnáziumot létesített Pannonhalmán. 1938-ban m. kir. titkos tanácsosi feladatokat látott el. 1941-ben a Máltai Lovagrend konventlelkészeként teljesített szolgálatot. A háború utolsó szakaszában egyike volt azoknak az egyházi személyeknek, akik védelmezték az üldözötteket, és azon fáradoztak, hogy enyhítsék az emberek szenvedéseit. 1942-ben M. Érdemrenddel tüntették ki. 1943–45 között tagja volt az MTA-nak. 1944-ben elérte, hogy Pannonhalma a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét élvező menedékhely legyen. Csatlakozott ahhoz a memorandumhoz, amelyet Mindszenthy József veszprémi püspök szerkesztett, és a Dunántúl harctérré tétele ellen tiltakozott. A nyilasok letartóztatási parancsot adtak ki ellene, de a háború vége megakadályozta az elhurcolását. 1945-ben Csepelen iskolát alapított. 1945 után politikai támadások érték, ezért 1947-ben pápai jóváhagyással elhagyta az országot. Előbb Rómába ment, majd egy ideig a brazíliai Sao Paulóban az ottani magyar bencés rend tagjai között élt. Innen az Egyesült Államokba vándorolt, ahol Pittsburgben telepedett le. A St. Elisabeth-i magyar apácák kórházában halt meg. Hamvait 1983-ban hozták haza Pannonhalmára.
F. m.: A Pannonhalmi Bencés Rend története 6/B. – Útmutatás a pannonhalmi egyházmegyében az Actio Catholica falusi egyházközösségi szervezeteinek működéséhez. Pannonhalma. 1933. – Pázmány Péter élete és működése. Bp. 1937. – Szent István király, nemzetünk nevelője. Bp. 1939. – A magyarság lelki egysége. 1941. – Opus Dei imádságos és énekeskönyv… Pannonhalma. 1942.
Irod.: Gaál Zoltán: Életpályák–életművek. 1987. p. 61-64. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 49. has. – MKL. 1993–. 6. köt. 461. p. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 482. p. – Borbándi Gyula: Magyar politikai pályaképek, 1938–1948. 1997. p. 224-225. – VMÉL. 1998. 260. p. – ÚMÉL. 2001–2007. p. 829-830. – GYÉL. 2003. p. 164-165. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 644-645. – ZÉK. 2005. 152. p.

KELL ANDOR, dr. (KELTA ANDRÁS)
(Keszthely, 1906. november 25. – ?) - jogász, helytörténész.
Apja Kell Dezső mérnök (1875 körül–1935). Keszthelyen érettségizett, majd elvégezte a kereskedelmi akad.-t. Beiratkozott a miskolci jogakad.-ra. Ezalatt alkalmi munkákat végzett, majd a keszthelyi járásbíróság leírója volt 3 évig. 1930-ban doktorált Szegeden. Ezután ügyvédjelöltként tevékenykedett Keszthelyen. 1936-ban bírói és ügyvédi vizsgát tett, s továbbra is ügyvédként dolgozott. 1944-ben behívták munkaszolgálatra. A háború után beválasztották a Nemzeti Biz.-ba, amelynek később titkára, majd soros elnöke is lett (1945–49). SZDP vezetőségi tag, pártpropagandista, elöljárósági tag, képviselőtestületi tag is volt. 1950-ben kinevezték az Orsz. Tervhivatal Zala megye kirendeltségéhez főelőadónak és döntőbírónak, később a Zalai Megyei Tanács Orsz. Tervosztályán kereskedelmi főelőadóként és döntőbíróként alkalmazták. Zalaegerszegi évei alatt is ellátott pártpropagandista feladatokat. 1952–53-ban a Zalaegerszegen mérlegképes könyvelő tanfolyamon jogi ismereteket, politikai gazdaságtant, munkajogot és tervezést oktatott. 1954-ben a döntőbírók országos versenyén első helyezést ért el. 1954-ben megbízták a Tervosztály vezetésével. 1967-ben kérte nyugdíjaztatását. Nyugdíjba vonulása után Zalaegerszegen a HNF Városi Biz.-ának elnökségében tevékenykedett. 1968 óta a Zala megyei Szakszervezeti Tanács Társadalombiztosító Biz. Tanácsának tagja, s az Ellenőrző Biz. elnöke volt. Munkásságáért Kiváló Munkáért (1950), Kiváló Dolgozó (1957, 1958, 1967) kitüntetéssel, Munka Érdeméremmel (1960), az Elnöki Tanács elismerő oklevelével (1960), Szocialista Munkáért Érdeméremmel (1963), a Munka Érdemrend arany fokozatával (1966), az Orsz. Béke Tanács jelvényével 1969), Felszabadult Zalaegerszeg emlékplakett-tel (1970), Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel (1970), Csány László emlékplakett-tel (1970), valamint az Orsz. Tervhivatalnak a népgazd. tervezés 25. éves évfordulójára kiadott emlékplakettjével jutalmazták. Helytörténeti munkásságot is kifejtett, múzeumokban, levéltárakban kutatott, számtalan tanulmányt, tervezetet írt.
F. m.: Földosztás Keszthelyen. In.: Veszprém megyei honismereti tanulmányok. 1978–. 5. köt. p. 165-172.
Irod.: Önéletrajz. – Személyi forrás.

KELL DEZSŐ
(?, 1875. körül – Keszthely, 1935. március. ?) - mérnök.
Dr. Kell Andor (1906–1992) apja. Mérnöki pályafutását Tapolcán, az ún. Fuchs-házban kezdte. A képviselőtestület mérnöki tanácsadója lett. Zala vm. építési szabályrendeleteit értelmezte, átdolgozta. Nagy szerepet vállalt Tapolca első településrendezési terveinek kialakításában. A Tapolcai Lapok munkatársa volt. Tapolcán nem tudta eltartani a családját, ezért Keszthelyre költözött. Mérnöki munkái mellett foglalkozott még műszaki cikkek árubeszerzésével és szállításával, valamint szénforgalmazással.
F. m.: A villamos világításról. In.: Tapolcai Lapok. 1904. január 17. – A városrendezésről. In.: Tapolcai Lapok. 1904. február 7. – Zalavármegye új építési szabályrendelete. In.: Tapolcai Lapok. 1904. május 8., 15.
Irod.: Keszthelyi Hirek. 1927. augusztus 21. 4. p. – TÉL3. 2003. p. 69-70.

KELLE LIPÓT
(Pamuk, 1762. ? – Veszprém, 1819. január 18.) - szerzetes, tanár, iskolaigazgató.
Filozófiai tanulmányokat folytatott. 1779-ben a kecskeméti novíciusok közé került, 1790-ben szentelték pappá. Előbb Debrecenben és Veszprémben tanított. 1789-ben került Keszthelyre, ahol 1792-ig tanított, 1792–93-ban igazgatói tisztséget töltött be a gimnáziumban. 1800–17 között Nyitrán volt gimnáziumi igazgató. 1808-ban a püspök felkérésére egyházi szónoklatokat tartott. Nyitráról Veszprémbe került, ahol haláláig vezette a gimnáziumot és házfőnöki teendőket is ellátott. Több latin és magyar nyelvű verset írt.
F. m.: Az embernek az Istennel való üdvösséges és kellemetes társalkodása. Nagyszombat. 1798.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 5. köt. 1396-1397. has. – A keszthelyi ferences, majd premontrei gimnázium igazgatói és tanárai. In.: Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. p. 109-110.

KELLER OSZKÁR, dr.
(Pétervására, 1882. december 16. – Budapest, 1955. május 24.) - zoológus, akadémiai tanár.
Apja gazdasági ispán volt. Középiskolai tanulmányait Egerben végezte. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen a Bölcsészettudományi Karra iratkozott be, de természettudományos érdeklődése révén az orvosi karon is hallgatott előadásokat. 1904-ben és 1905-ben elnyerte a Margó-díjat, „A csontos halak elő- és közbülső agyának alaktana” c. dolgozatáért. 1904-től a bp.-i Tudományegyetem állattani és összehasonlító bonctani intézetében tanársegédként dolgozott. 1906-ban állattanból bölcsésztudományi doktorátust szerzett. 1908-ban elvégezte Magyaróvárott a Gazd. Akad.-t. Még ebben az évben a keszthelyi Gazd. Akad. természetrajzi tanszékére gyakornoknak nevezték ki, majd előléptették tanársegéddé. 1912-ben a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából tanulmányutat tett Németországban és Ausztriában, biológiai és mg. intézményeket, egyetemi laboratóriumokat, gyűjteményeket, állat- és növénykerteket tanulmányozott. Még ez évben az akad. r. tanára lett. Gazd. állat- és növénytant oktatott. Előadásaiból készült jegyzeteit sokszorosították és kéziratként terjesztették. Vezette a botanikus kertet, 1918-tól a gazd. növénytan tanszéket, 1922-től a klímaállomást, melyet obszervatóriumi szintre fejlesztett, s amely rövidesen a vidéki gazd. akad.-k között a legjobban felszerelt időjárás- és éghajlatkutató hely lett. Egy ideig a Balatoni Múzeum természetrajzi osztályának, a Keszthelyi Növényvédelmi Körzetnek vezetői feladatait is ellátta. 1918 óta rendszeres megfigyelője volt a Madártani Int.-nek, 1923-ban rendkívüli taggá választották. Ezen kívül több szakmai egyesületnek volt tagja ill. töltött be vezetői tisztséget. 1949-ben a Keszthelyi Akad. megszűnése után Bp.-re került, ahol a Mg. Állatani Int.-et vezette és az Agrártudományi Egyetem Állattani Tanszékén oktatott egészen haláláig. A mg. állattan, halászat- és madártan területén végzett kutató és megfigyelő tevékenységéről több mint 250 cikk és tanulmány jelent meg különböző szaklapokban (Állattenyésztési Szemle, Mg. Szemle, Halászat, Gazd. Lapok, A Természet, Keszthelyi Hírlap, Balatoni Kurír, Keszthelyi Gazda, Kertészeti Szemle stb.). Számos tankönyv is jelzi nevét.
F. m.: Képek a Balaton madárvilágából (cikksorozat). In.: Keszthelyi Hirlap. – A gyakoribb mezőgazdasági állati kártevők vegyi szerekkel való írtása. Kh. 1936. – Fontosabb gerinces állati kártevők és írtásuk. Kh. 1938. – Általános állattan. Bp. 1952. – Rendszeres állattan. Bp. 1952.
Irod.: RNL. 1911–1935. 11. köt. p. 422-423. – Georgikon 175. 1972. p. 154-155. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 131-133. – Gulyás. 1990–. 17. köt. 78-79. has. – ZÉK. 2005. p. 152-153. – Kocsis Tímea–Anda Angéla: A keszthelyi meteorológiai állomás megfigyelésének története. 2006. p. 25-26.

KEMENESY (KEMPTNER) ERNŐ, dr., dr. h. c.
(Muramelence, 1891. április 2. – Keszthely, 1985. július 8.) - agrármérnök, egyetemi tanár.
Apja gazdatiszt volt. Kisgyermekkorában Simontornyára költöztek. Szekszárdon, majd Bp.-en járt gimnáziumba. A Debreceni Gazd. Akad.-n 1913-ban szerzett oklevelet. Az akad. növénytermesztési és üzemtani tanszékén asszistensként alkalmazták. 1914-től szolgált a vh.-ban, 1917-ben hadirokkantként leszerelték. 1917–21-ig az ozorai uradalom gazdasági segédtisztjeként, majd a gazdaság vezetőjeként dolgozott. 1921-ben megszervezte a nemzetközi hírű iregszemcsei uradalom növénykísérleti telepét és kísérleti gazdaságát, melynek vezetőjeként dolgozott. 1927–31-ig a szentmargitai uradalmat vezette, majd 1931-ben megszervezte és 1945-ig vezette a sőregi uradalom világhírűvé lett mintagazdaságát. 1917 és 1945 között 13 alkalommal járt mg. tanulmányúton külföldön. 1945-ben kinevezték az Újjáépítési Minisztérium Mg. Főosztálya, 1946-ben a Földművelésügyi Minisztérium Termelési Főosztályának vezetőjévé. 1946–48-ig az Agrártudományi Egyetem bp.-i II. sz. Üzemtani Tanszékének, 1948–1949-ben az Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Osztálya Gyakorlati Tanszékének nyilvános rendes tanáraként oktatott. A Keszthelyi Osztály megszűnése után a Tangazdaságot vezette. 1949-ben kinevezték a Keszthelyen létesített Növénytermesztési Kísérleti Osztály vezetőjének. 1950-ben megszervezte a Keszthelyi Mg. Kísérleti Int.-et, melynek 1953-ig vezetője lett. 1952-ben a mg. tudományok kandidátusa, 1954-ben a mg. tudományok doktora címet kapott. 1954–55-ben az MTA martonvásári Mg. Kutató Int. igazgatójaként dolgozott. 1955 végétől – mint az MTA tud. főmunkatársa – függetlenített kutatóként a keszthelyi mg. akad.-n dolgozott. 1964-ben nyugdíjba vonult, de kutatásait, kísérletezéseit haláláig folytatta. A húshasznosítású juhfajták, a szarvasmarha-tenyésztés és -hízlalás kérdésével, több szántóföldi növény fajtakísérletével (kukorica, búza, stb.), valamint a földművelés és a talajerő-gazdálkodás általános kérdéseivel foglalkozott. A biológiai alapon álló, korszerű talajművelési rendszerek hazai kezdeményezője és bevezetője volt. Jelentős eredményeket ért el a mo.-i talajok termőképességének fokozása terén. Munkásságát 1938-ban Kodolányi-díjjal, 1953-ban a Munka Érdemérem arany fokozatával, 1954-ben Kossuth-díjjal, 1954-ben és 1980-ban Munka Vörös Zászló Érdemrenddel ismerték el. 1957-ben a Halle-Wittenbergi Luther Márton Egyetem „honoric causa”, 1971-ben a keszthelyi Agrártudományi Egyetem „doktor honoris causa” címet adományozott neki. 1940 előtti publikációi Kemptner Ernő néven jelentek meg.
F. m.: A lucerna üzemi és termelési kérdései. Bp. 1937. – Az okszerű talajművelés irányelve. Bp. 1938. – A láptalajok hasznosításának kísérleti eredményei és gyakorlati megvalósítása. Bp. 1951. – A magyar búzatermesztés kérdései. Bp. 1954. – Talajerőgazdálkodás. Bp. 1956. – A földművelés irányelvei. Bp. 1961. – Talajművelés. Bp. 1964. – A lucerna termesztése és védelme. T.sz.: Manninger Gusztáv Adolf. Bp. 1966. – Földművelés, talajerőgazdálkodás. Bp. 1972.
Irod.: MAÉ. 1987–89. 2. köt. p. 135-139. – Kismányoky Tamás: Kemenesy Ernő (1891–1985). In.: Keszthely és vidéke. 1991. június 6. 5. p. – MN. 1993–2004. 10. köt. 738. p. – Georgikon 200. 1996–2001. 2. köt. p. 306-307. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 516. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 843-844. – ZÉK. 2005. 153. p.

KENYERES TERUS
(Keszthely, ? – ?) - költő.
Középiskolai tanulmányait az irgalmas nővérek intézetében végezte, majd kereskedelmi iskolában tanult. A keszthelyi sajtóban jelentek meg versei, Búzakalász koszorú c. költeményét a Tolnai Világ Lapja közölte. Szerepelt az Uj Helikon c. antológiában.
Irod.: Fehér Sándor: Uj Helikon. Kh. 1939.

KEREKES FERENC
(Erdőhegy, 1784. június 22. – Balatonfüred, 1850. július 29.) - vegyész, matematikus, tanár, költő, nyelvész.
Szegény szülők gyermeke volt. 1795-től a debreceni ref. kollégiumban tanult, 1803-tól a felsőbb osztályokban filozófiát, természettudományokat és teológiát végzett. 1811-ben a kollégiumban latint tanított. 1811–13-ig a kisújszállási fiúiskola igazgatójaként dolgozott. 1813-ban elvégezte Keszthelyen a Georgikont, majd még az évben Bécsbe költözött, ahol az ottani egyetem hallgatója volt. Eleinte mezőgazdasággal foglalkozott. Lefordította Rohlwes állatorvosi könyvét német nyelvből (Baromorvos Bécs. 1814.). A Nemzeti Gazda segédszerkesztőjeként is tevékenykedett. 1815-ben először adta ki a Lúdas Matyit – névtelenül, és Fazekas Mihály tudta nélkül. Elkezdte lefordítani Vergilius Georgiconját. Verseit a bécsi M. Kurírban és melléklapjában, a Sokfélében publikálta. A debreceni kollégium felkérte tanszékvezető tanárnak, s anyagilag támogatta külf. tanulását. 1816-tól folytatta tanulmányait a berlini egyetemen, leendő tanszékének tárgyaiból szerzett ismereteket. Betrachtungen… c. könyve megjelenése (1819) után a szentpétervári egyetem meghívta tanárának, de az ajánlatot nem fogadta el. Berlinből Göttingenbe távozott, majd nyugat-európai körútra indult, élményeit naplóban rögzítette. 1823-ban tért haza Mo.-ra, s munkába állt a debreceni ref. kollégium ásvány-, növény- és vegytani tanszékén. Magyar nyelven először ő adott elő kémiát. Ő lett az intézmény levéltárának őre. Megalapította a fűvészkertet. 1834-ben részt vett a lipcsei Jablonowski-társ.-nak a komplex számok megoldatlan kérdéseiről kiírt pályázatán, ahol csak az ő munkáját tartották érdemesnek a jutalmazásra, a pályadíj felét kapta. Nyelvészettel is foglalkozott.1839–48-ig a mértani és természettani tanszéken oktatott. 1837-ben a M. Tudós Társ. felvette l. tagjai közé. 1844-től a Természettudományi Társulatnak is tagja volt. A tiszántúli ref. egyházkerület, valamint több megye is táblabírájává választotta. 1849-ben megjelentetett Kiáltó szó… c. műve Pest német megszállása miatt nem juthatott nyilvánosság elé. 1850-ben gyógykezelés céljából Balatonfüredre utazott, ott hunyt el.
F. m.: Betrachtungen über die cemischen Elemente. Pest. 1819. – Értekezés és kitérések. Debrecen. 1836. – A mathesis tanítása módjairól… In.: Tud. Gyűjtemény. 1840. – Sorszámtan s egyszersmind előkészület a fellengős mértanra. Debrecen. 1845. – Képzetes mennyiségek. Debrecen. 1848. – Kiáltó szó Európa keresztyén népeihez és fejedelmeihez. Lunkai Andor néven. Pest. 1849. – A felsőbb mértan valódi alapelvei. Debrecen. 1862. – Fellengős mathesis igaz elvének kifejtése. Debrecen. 1864.
Irod.: RNL. 1911–35. 11. köt. 491. p. – Szinnyei. 1980–81. 6. köt. 43-46. has. – Sain Márton: Matematikatörténeti ABC. 1987. p. 172-173. – MN. 1993–2004. 10. köt. p. 790-791. – MT. 1997. p. 452-453. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 869. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 869-870. – MTAT. 2003. 2. köt. 655. p. – ZÉK. 2005. 155. p.

KERESKÉNYI GYULA, kereskényi
(Léva, 1835. április 9. – Érd, 1911. augusztus 6.) - tanár, esperes, hírlapíró.
A gimnázium első hat osztályát Léván és Nyitrán végezte. 1850-ben lépett be a bencés rendbe, két évig bölcseletet, egy évig teológiát tanult. 1854-ben elhagyta a bencés rendet és a premontrei rend tagjai közé lépett Csornán, ahol 1856-ig teológiát hallgatott. 1857-ben került Keszthelyre a premontrei gimnáziumba, egy éven át a latin és görög nyelv tanára lett. 1858-ban elhagyta a rendet és Bécsben folytatta latin és görög nyelvi tanulmányait. 1859-ben tért vissza a papi pályára anyja kérésére. A székesfehérvári egyházmegyében vizsgázott, 1860-ban szentelték pappá. Ebben az évben Bodajkon, 1861-ben Bogdányban, 1863-ban Törökbálinton, 1866-ban Érden volt káplán. 1867-ben Tárnokon adminisztrátorként, egy évvel később ismét Érden plébánosként működött. 1874-ben kiadott régészeti munkája alapján, Rómer Flóris biztatására 1875-ben felásatta az érd-battai határban lévő kunhalmokat és a római maradványokat. Leleteivel miniszteri elismerő oklevélben részesült. 1885-ben a püspök kerületi esperessé nevezte ki. Cikkei jelentek meg a Religió, a M. Állam, a Szabadság, a Nemzeti Politika c. lapokban, utóbbinak rendes munkatársa is volt.
F. m.: Érd (Hamzsabég) és Batta (Százhalom) községek történeti vázlata. Székesfehérvár. 1874. – Ave Mária. Bp. 1863. – A vesztaszűz. Bp. 1884. – Az érdi plébánia története. Bp. 1886. – Szent István napi egyházi beszéd. Székesfehérvár. 1886. – Legújabb lelki manna. Bp. 1889. – Egyházi beszédek. Bp. 1892. – Egyházi beszédek. Bp. 1894.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 66-67. has. – MKL. 1993–. 6. köt. p. 550-551.

KERPELY KÁLMÁN
(Oravicabánya, 1864. október 11. vagy 13. – Budapest, 1940. június 24.) - mezőgazdász, szakíró.
Édesapja Kerpely Antal bányamérnök, az MTA tagja volt. Selmecbányán végezte középiskolai tanulmányait. 1881–84 között a keszthelyi Gazd. Tanint.-ben tanult, 1884-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Mezőhegyesen volt gyakornok, 1886-ban egy év katonai szolgálatot teljesített. 1887-ben a kisbéri állami ménesbirtokon helyezkedett el. 1889–90-ben minisztériumi támogatással a halle-wittenbergi egyetemen tanult. Hazatérése után Keszthelyen a Gazd. Tanint.-be került, ahol növénytant, növénybonc-és élettant, növénykórtant tanított. 1892-ben Debrecenben a Gazd. Tanint. növénytermesztési tanszékének tanára lett, 1899-ben igazgatóvá nevezték ki. 1898-tól egyúttal a dohánykísérleti állomást is vezette. 1907–08-ban Magyaróvárott a Gazd. Akad. igazgatói feladataival bízták meg. 1908-ban visszakerült Debrecenbe, ahol az akad.-n a növénytermesztés r. tanára (1908–20), közben az akad igazgatója (1913-ig), és a dohánykísérleti int. igazgatója (1913–20) volt. 1920-ban a bp.-i Tudományegyetemre hívták, ahol a Közgazdaságtudományi Kar Mg. Szakcsoportja Növénytermesztési Tanszékének első professzora lett. 1925-ben az egyetem elsőként őt jutalmazta a mg. tudományok t. doktora címmel. 1934–35-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a növénytermesztés r. tanáraként dolgozott. 1935-ben vonult nyugdíjba, de ezután is aktívan részt vett a tanszéki és kutatómunkában. Főként a talajerő-utánpótlás és a műtrágyázás kérdéseivel, ill. a különböző talajművelési módoknak a talajra és a növények fejlődésére gyakorolt hatásával foglalkozott. Kiemelkedőek búzaélettani vizsgálatai, jelentős eredmények fűződnek nevéhez a dohányfajták nemesítésével kapcsolatban. Alkotó munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták. 1900-ban a párizsi nemzetközi kiállítás alkalmából a francia közoktatás- és népművészeti miniszter az „Officier de l’ Instruction publique” rend kitüntetést adományozta részére. 1916-ban az OMGE örökös és t. tagjává választotta és 1924-ben kitüntette a Cserháti aranyéremmel. 1922-ben az MTA l. tagjainak sorába került. Ötven éven át volt a Köztelek c. folyóirat munkatársa (cikkeket is írt a lapba), szerkesztette a Haladó Gazda c. lapot. Publikációi jelentek meg más lapokban is (Mg. Szemle, Gazd. Lapok, Pozsonyi Gazda).
F. m.: A cukorrépa mint iparnövény. Bp. 1890. – Tanulmány az őszi búza csírázásáról és első időszaki fejlődéséről. In.: A keszthelyi magyar királyi Gazdasági Tanintézet Évkönyve. Kh. 1890. – A búza anatómiája és physiológiája. (Klny. a Keszthelyi magyar királyi Gazdasági Tanintézet 1891-iki Évkönyvéből). Nagykanizsa. 1892. – Jelentés az 1893. évben végrehajtott növénytermelési kísérletekről. Debrecen. 1894. – A gabona megdűlése. Kh. 1895. – A párizsi világkiállítás dohányai és dohánygyártmányai. Bp. 1901. – Jelentés a dohánytermelési kísérlet i állomáson végzett kísérletekről az 1899–1902. évek folyamán. Bp. 1904. – Dohánymag termesztés. Bp. 1907. – Az okszerű talajművelés szerepe a szárazság elleni küzdelemben. Bp. 1910. – A jó dohánykertész. Bp. 1914. – Adatok a foszfortrágyázás kérdéséhez. Bp. 1930. – Adatok az őszi repce műtrágyázásához. Bp. 1931. – Adatok a magyar búza minőségi termeléséhez. I. rész. Bp. 1931. – Rétkezelési tanulmányok. Bp. 1933.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 131-132. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 147-150. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 244. has. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 628. p. – MTAT. 2003. 1. köt. 662. p.

KERTÉSZ (KOHN) ADOLF, dr.
(Balatonederics, 1879. szeptember 7. – ?, 1959. január 28.) - ügyvéd, hitközségi elöljáró.
Édesapja Kohn Salamon kiskereskedő volt. 1890-től a keszthelyi gimnáziumban végezte tanulmányait, 1898-ban érettségizett. Az iskola diákjaiból szerveződő ifjúsági segítő egyesület tagjaként tevékenyen részt vett az intézmény közösségi életében. Miután elvégezte a bp.-i jogi egyetemet, az ügyvédi pályán helyezkedett el 1908-tól. Handfass Mózes lányát. Júliát vette feleségül. Gyakran megfordultak az akkor fellendülőben lévő Hévízfürdőn. A fürdőhelyen nagy számban megforduló zsidóság igényét felismerve határozták el a zsinagóga felépítését, melynek sikeres megvalósításáért fáradhatatlanul tevékenykedtek, mint a hévízi hitközség elöljárói. A nyári időszakot kivéve a fővárosban éltek, ahol a Bp.-i Izr. Hitközség szertartási elöljárói tisztséget viselt, emellett ügyvédként is dolgozott, felesége pedig a Fővárosi Izr. Szegény Gyermekkert Egylet anyagi támogatásával, valamint a szervezetben végzett karitatív munkájával játszott aktív szerepet a hitéletben. Vezető szerepet, társelnöki tisztséget vállalt az 1930-ban megalakult Keszthelyi Premontrei Diákszövetség bp.-i osztályában. 1942-ben lemondott pozíciójáról. A II. vh. utáni években is rendszeresen jártak Hévízre, ennek köszönhetően a zsinagóga az 1950-es évek végéig időnként még betöltötte a vallási funkcióját. Halála után, 1959-ben a hévízi zsinagóga falán tiszteletére emléktáblát helyeztek el hittestvérei. Bp.-en, a Kozma utcai izr. temetőben helyezték végső nyugalomba.
Irod.: Dr. Szarka Lajos: A hévízi zsidóság története. 2000. p. 36-39.

KERTÉSZ (KOHN) MANÓ
(Orosztony, 1881. október 15. – Budapest, 1942. április 4.) - nyelvész, tanár.
Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte. 1899-ben magyarosította nevét. A bp.-i egyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet. Nyelvészként elsősorban finnugor mondattannal, nyelvjárási kérdésekkel foglalkozott, vizsgálta a magyar szókincs történetét. Tagja volt a helsinki Finnugor Társ.-nak. Értekezései nyelvészeti folyóiratokban jelentek meg. Műveivel 1912-ben Sámuel-díjat, 1913-ban és 1917-ben Marczibányi-díjat nyert. Baumgarten-díjban is részesült.
F. m.: A zalavidéki nyelvjárás. Bp. 1903. – Analógia a mondatszerkesztésben nyelvtörténeti és lélektani szempontból. Bp. 1905. – Az egyenrangú mondatrészek történetéhez. Bp. 1910. – A finn-ugor dualis. Bp. 1913. – Finn-ugor jelzős szerkezetek. Bp. 1914. – Szokásmondások. Bp. 1922. – Szállok az Úrnak. Bp. 1933.
Irod.: DK. 1941. 474. p. – ZÉK. 2005. 157. p. – www.kereso.hu

KERTÉSZ FERENC, dr.
(Budapest, 1901. szeptember 19. – Budapest, 1972. augusztus 7.) - mezőgazdász, szakíró.
Apja Kertész Kálmán zoológus, a M. Nemzeti Múzeum Állattárának igazgatója volt. Bp.-en a II. kerületi katolikus főgimnáziumban érettségizett. 1920-ban kezdte meg felsőfokú tanulmányait a keszthelyi Gazd. Akad.-n. 1923–24-ben katonai szolgálatot teljesített a III. huszárezred keszthelyi századánál. 1926-ban szerzett mezőgazdász oklevelet. 1927-től előbb a Földbérlő Rt. kisacsádi gazdaságában, majd a csákvári uradalomban volt magángyakornok. Ismereteket gyűjtött a növénytermesztés és az állattenyésztés gyakorlati kérdéseiben, megismerkedett a fehér hússertés tenyésztésének, hízlalásának hazai üzemi problémáival. 1928-tól az Orsz. Törzskönyvelő Biz.-nál dolgozott. 1933-tól vezette a Hússertéstenyésztők Orsz. Egyesületét, majd ügyvezető igazgatója lett, 1941-től pedig a Földművelésügyi Minisztérium gazd. felügyelőjévé választották. 1947-től a M. Állattenyésztők Szövetségének Sertéstenyésztő Osztálya élére nevezték ki, 1949-től áthelyezték az Állattenyésztési Kutató Int.-be, ahol szintén a Sertéstenyésztési Osztályt irányította. 1953–56 között a Földművelésügyi Minisztérium Sertés- és Juhtenyésztési Osztályának vezetését is végezte. 1935–48 között többször is járt külf. tanulmányúton Angliában és Németországban. A sertéstenyésztés tud. kutatásával foglalkozott, több új, nagyobb szaporaságú, jobb takarmányértékesítő hazai hússertéstípus kitenyésztése fűződik a nevéhez. Nagy szerepe volt a sertéstenyésztési irányelvek és kormányhatározatok kidolgozásában. Tagja, később vezetője volt az orsz. és helyi állatkiállítások bírálóbiz.-nak. Az MTA Állattenyésztési Biz., valamint az Agrártudományi Egyetem Államvizsgáztató Biz.-ának tagjai sorába lépett. Számos cikke jelent meg különböző szaklapokban (Köztelek, M. Állattenyésztés, Agrártudomány, Kísérleti Közlemények). 1955-ben a mg. tud.-ok kandidátusa, 1966-ban doktora lett. Munkásságáért két alkalommal (1954, 1966) kapta meg a Munka Érdemrend kitüntetést. 1968-ban vonult nyugdíjba.
F. m.: Sertéstenyésztés. Bp. 1940. – Sertéstenyésztés. T.sz.: Schandl József, Horn Artúr. Egyetemi tankönyv. Bp. 1953. – Állattenyésztési enciklopédia. Sertéstenyésztés. Egyetemi tankönyv. Bp. 1959. – Sertéshizlalás. T.sz.: Csire Lajos. Bp. 1961. – A sertéstartás épületei. T.sz.: Kappéter Iván, Váradi Géza. Bp. 1966.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 152-155. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. p. 634-635. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 894-895.

KERTÉSZ JÓZSEF
(Gadány, 1893. március 18. – ?, 1946. ?) - kőfaragómester, szobrász.
Részt vett az I. vh.-ban. A Tanácsköztársaság idején Magyaróvárott baloldali újság szerkesztőségében dolgozott, ezért a győri bíróság börtönbüntetésre ítélte. Ennek letöltése után Keszthelyre került. Kitanulta a kőfaragó mesterséget, majd 1924-ben önálló műhelyt nyitott. Műtermében sírkőfaragást, szobrászatot, épületdíszítési munkákat végzett. 1934-ben kommunista szervezkedés vádjával letartóztatták, de nem ítélték el. A II. vh.-ban részt vett a pártmunkában. Halála után fia vitte tovább a műhelyét 1950-ig, de már csak műkővel dolgozott.
F. m.: Szolgabíróság attikai kiképzése (Kh.). – Hg. Festetics mauzóleum dekoratív szobrászati kiképzése (Kh., Szent Miklós temető). – I. vh.-s emléktábla (keszthelyi iparosok hősi halottainak emlékére. (Kh., Kossuth L. u. 69.). – II. vh--s emlékmű (Kh., Deák F. u. 57.). – Lány korsóval szobor (Hévíz, Hotel Hélios parkja).
Irod.: A magyar ipar almanachja. 1929–. 1. köt. 171. p. – Zalavármegye ismertetője. 1935. 3. rész. 27. p. – Réthelyi Jenő: Útszéli keresztek Keszthely környékén. In.: Ethnographia. 1984. 1. sz. 66. p. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. p. 30-31. – KVEKA. 2006. 33. p., 96. p. – Somogy Megyei Levéltár közlése.

KERTÉSZ TIBOR
(Bernecebaráti, 1932. április 22. – Keszthely, 2000. április 21.) - tanszékvezető, atlétika edző.
Középiskolai tanulmányait Balassagyarmaton végezte, majd elvégezte a Testnevelési Főiskolát. Hallgató korában aktívan sportolt atlétaként, hármas-ugróként, később tanárként játékos edzője volt az egyetem röplabda csapatának. 1955-ben Keszthelyre került az Agrártudományi Egyetemre, a későbbi Pannon Agrártudományi Egyetemre, ahol 1993-ig a Testnevelési Tanszéket vezette. Rendkívüli alapossággal szervezte és végezte az egyetemi testnevelést, amelyet az országos egyetemi testnevelés terén is rangossá tett. Megszervezte az egyetem Atlétikai Szakosztályát, amellyel a ’70-es, ’80-as években országosan is meghatározó eredményeket értek el. A 38 évig tartó vezető testnevelői időszaka alatt olyan kollégákkal is együtt dolgozott, akik később a magyar sport meghatározó vezetőivé váltak, így Molnár Albin olimpikon, később a vitorlázó válogatott szövetségi kapitánya, Mezey György labdarúgó edző és szövetségi kapitány, valamint helyben a versenysportot is alakító testnevelők: Mészáros László, Pém Árpád, Ruip Gyula, Szabóki Zoltán. Tanítványai, versenyzői számos bajnokságon kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Több mint száz minősített sportoló, olimpikon, válogatott sportoló (Ágh Pál, Bakai József, Csikós József, Cziffra Zoltán, Gergely Béla, Jakab Gyula, Zöld László) sikeres pályafutása jelzik eredményes munkásságát.
Irod.: Ágh Pál: Kertész Tibor. In.: Georgikon. 2000. 2. sz. 8. p. – Csikós József: Kertész Tibor Tanár Úr emlékére. In.: Georgikon. 2000. 2. sz. 9. p. – Személyi forrás.

KERTÉSZ ÖDÖN
(Keszthely, 1870. december 12. – Budapest, 1928. június 6.) - operaénekes.
Gyermekként már énekelt Keszthelyen a templomban. Nagykanizsán érettségizett a kereskedelmi akad.-n, majd Bécsben tanult. 1892-ben Győrött volt hivatalnok. Gr. Zichy Géza ajánlatára került az Operaházba próbaéneklésre. 1893–96 között az Operaház ösztöndíjasa, 1925-ig tenor magánénekese volt.
F. sz.: Ernesto (Donizetti: Don Pasquale) ; Faust (Gounod).
Irod.: MSZL. 1994. 378. p. – ZÉK. 2005. 157. p.

KERÉNYI JÓZSEF
(Győr, 1902. március 11. – Győr, 1977. január 27.) - plébános.
Középiskolai tanulmányainak első négy osztályát és a tanítóképzőt Győrött végezte, 1921-ben szerzett tanítói oklevelet. A komárom-újvárosi római katolikus népiskola tanítójaként kezdett dolgozni. 1925-ben magántanulóként érettségizett Veszprémben, teológiát hallgatott. 1929-ben szentelték pappá Karádon. 1932-től Keszthelyen, 1936-tól Balatonalmádiban volt káplán. 1937-ben Pápán hitoktató, 1941-től Veszprémben a Szt. László plébánia szervező lelkészeként működött. 1945-től plébános és az Actio Catholica egyházmegye titkáraként, 1946-tól ügyvezető főtitkáraként tevékenykedett. 1959–74-ig, nyugdíjazásáig Lesencetomajon volt plébános. Munkássága alatt Karádon Szívgárdát, Keszthelyen férfi Credo-egyesületet szervezett. Pápán új alapokra helyezte az Állami Tanítóképző kántorképzést, Veszprémben irányította az amerikai segélyakciókat.
F. m.: Egyházmegyei kalendárium. Szerk. H. n. É. n. – 1943–1946: a Veszprém-Egyházmegyei Katolikus Tudósító fel.szerk. – A Veszprém –Egyházmegyei Körirat kiadója (ebben: A veszprémi egyházmegye legutolsó 25 évének története. a statisztika tükrében c. műve). 1947.
Irod.: MKL. 1993–. 6. köt. 545. p.

KESZLER GYULA
(Keszthely, 1844. december 15. – Tapolca, 1916. augusztus 17.) - tanító, költő.
K. Sándor (1918–96) nagyapja volt. Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen végezte. Segédtanítóként Türjén kezdett dolgozni, majd visszakerült szülővárosába, itt folytatta a tanítói pályát. 1866-ban szerzett tanítói oklevelet. Ezután Tapsonyban és Vindornyaszőlősön tanított. Közben megszerezte a polgári iskolai tanári képesítést is, matematika és természettudományi szakon. 1872–1910 között Tapolcán dolgozott a felsőbb népiskolában, későbbi polgári fiúiskolában. Polihisztorként ismerték. Kézügyessége révén gyarapította az iskola szertárát, technikai felszereltségét. Méhészettel, szőlészettel is foglalkozott. Saját gyártmányú kaptárat, valamint ojtógépet talált fel és forgalmazott. Felfedezte a rézkénpor szőlőbetegségekre gyakorolt jótékony hatását. A Badacsonyi Rézkénpor szabadalmát máig használják. A Balaton-Felvidéki Filoxera Ellen Védekező Egyesület főtitkári tisztségét töltötte be, létrehozta annak telephelyét. Irányította a Balaton-felvidéki szőlők újratelepítését. Írásai jelentek meg a Tapolcza és Vidéke c. hetilapban, ezenkívül más szak- és szépirodalmi lapokban is publikált. Egy ideig a Borsszem Jankó c. élclapnak is munkatársa volt. Szabadidejében festett, orgonafugákat készített. Költészettel is foglalkozott, versei Dabronczy és Csobánczy álnéven jelentek meg és kéziratban maradtak az utókorra.
Irod.: VMÉL. 1998. p. 267-268. – TÉL. 2000. 122. p.

KESZLER GYULA, dr.
(Tapolca, 1908. szeptember 16. – Budapest, 1976. november 8.) - gépészmérnök, egyetemi tanár.
Apja Keszler Zoltán iskolaigazgató, lapszerkesztő, testvére K. Sándor (1918–1996) gépészmérnök, nagyapja K. Gyula (1844–1916) tanító, költő. Középiskolai tanulmányait Keszthelyen végezte. 1930-ban a bp.-i Műegyetemen gépészmérnöki, 1931-ben közgazd. mérnöki oklevelet szerzett. 1941-ben közgazdaságtudományból doktorált. 1932-től egy bp.-i tervezőirodában, ill. textilgyárban volt mérnökgyakornok. 1934-től a csepeli Weiss Manfréd Rt.-nél szerkesztőmérnökként dolgozott. 1936-ban a MÁV Északi Járműjavítójában beosztott mérnöki állást vállalt, 1941-től a meleg- és hidegmunkáló osztály osztályvezető főmérnöke, 1946-tól az üzemgazd. osztály vezetője lett. 1948–58-ban a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium vasúti főosztályára került, ahol norma- majd csoportvezetői beosztásban tevékenykedett. 1949–53 között a bp.-i műszaki egyetem gépészmérnöki kara vasúti géptani tanszékén előadó tanárként dolgozott, 1953-tól a közlekedésmérnöki kar technológiai és járműjavítási tanszékén tanszékvezető egyetemi docensi, 1970-től docensi rangban működött. 1971-ben lett a műszaki tudományok kandidátusa. 1972-ben vonult nyugdíjba. Munkássága alatt főként közlekedés-üzemgazdasággal foglalkozott. Kidolgozta a közlekedésben dolgozók normakészítésének alapelveit. Vezetése alatt készült el a minisztériumban a darabbérezéshez szükséges besorolási útmutató. Kidolgozta a vasúti járművek javítástechnológiáját, ill. a gépjárművek, az építő- és anyagmozgató gépek javítási-fenntartási technológiáját. A Műegyetemen 1967-ben bevezette a közlekedési anyagismeret és technológia, valamint a közúti járművek gyártása és javítása c. tantárgyakat, megszervezte a járműjavító szakmérnök képzést. Számos tanulmánya jelent meg hazai és külf. folyóiratokban.
F. m.: Az iparban használatos bérfizetési módok fő típusai. Bp. 1941. – Vasúti járművek fenntartása, javítása. Bp. 1960. – A vasúti és közúti járművek alkatrészei készítésére használatos vas- és fémanyagok. Bp. 1962. – Diesel-és villamos járművek fenntartása, javítása. T.sz.: Pelcz József. Bp. 1964. – Anyagismeret és technológia, I. T.sz.: Győri József. Bp. 1966. – Anyagismeret és technológia, IV. T. sz.: Lipovszky György. Bp. 1969. – Vasúti jármű laprugók egyes élettartam-növelési lehetőségei. Bp. 1969.
Irod.: RÚL. 1996–2008. 11. köt. 666. p. – VMÉL. 1998. 268. p. – TÉL. 2000. p. 122-123. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 903. p.

KESZLER SÁNDOR
(Tapolca, 1918. október 8. – Budapest, 1996. december 7.) - gépészmérnök.
Apja Keszler Zoltán iskolaigazgató, lapszerkesztő, nagyapja K. Gyula (1844–1916) tanító, költő volt. Dr. K. Gyula (1908–76) gépészmérnök, egyetemi tanár testvére. Keszthelyen érettségizett. Bp.-en a Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett diplomát. Műszaki tisztviselőként kezdett dolgozni Csonka János bp.-i gépgyárában, majd az első M. Gyapjúmosó és Finomposztó Gyár fonodavezetője lett. Ezután a bp.-i Konverta Egyenirányító Gyárba került, gépészmérnökként dolgozott. A II. vh. után gyapjúfonó üzemet létesített Tapolcán, amit hamarosan államosítottak. Mérnöki pályafutásának következő állomása Kőszegen a Nemez és Posztógyár volt. Főmérnökként dolgozott a Kőbányaipari Nemzeti Vállalt zalahalápi üzemében. Üzemi mérnöki feladatokat látott el az Uzsai Kőbánya Vállalatnál. Főtechnológusi tevékenységet folytatott a Bp.-i Kőbányaipari Gépjavító Vállalatnál. Ezt követően a könnyűipari Alkatrészgyártó és Ellátó Vállalat gyártási ágazatát vezette, majd osztályvezetője lett. Utolsó munkahelyén, a Nehézipari Minisztérium Ipargazd. és Üzemszervezési Int.-ben önálló, tud. csoportvezetőként működött. 1974-ben ment nyugdíjba, nyugdíjasként még tíz éven át műszaki-gazdasági tanácsadóként tevékenykedett. Több technológiai újítás fűződik a nevéhez, amelyeket a hazai üzemi gyakorlatban bevezettek. Cikkei jelentek meg hazai szaklapokban. Helytörténeti kutatásokat végzett Tapolca áramellátása, közművesítés témakörében, kutatta a temető történetét valamint hozzákezdett a temetői kataszter elkészítéséhez. 1961-ben a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, 1971-ben a Nehézipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta meg.
F. m.: Az SKF PK 211 E típusú lengőkaros nyújtómű szerkezeti leírása, szerelése, beállítása és karbantartása. Társszerzővel. Bp. 1968. – Javaslat a Magyar Viscosa Gyár kordfonal és fonószalag raktáraira. Bp. 1967.
Irod.: TÉL. 2000. p. 123-124.

KESZTHELYI LÁSZLÓ
(Keszthely, 1732. március 6. – Kőszeg, 1803. december 3.) - szerzetes, tanár, iskolaigazgató, író.
1752-ben lépett a piarista rendbe. Filozófiát Nagykárolyban, teológiát Kisszebenben hallgatott. Tanulmányai elvégzése után a Klobusitzky családnál vállalt nevelői állást. 1759-ben szentelték pappá. Tanári pályájának állomásai Nagykároly, Vác, Nyitra, Kőszeg, Selmecbánya, Kolozsvár, Debrecen. 1776-tól a nyitrai rendház és gimnázium igazgatói tisztségét viselte. A rend tartományi főnökének segédi tisztét is ellátta. Szónoklatokat, latin ódákat, fabulákat írt.
F. m.: Ode I. ad hungaros nobiles provinciae Szaladiensis… – Ode ad ill. ac rev. Dnum Nicolaum Konde de Pókatelek episcoum… – Vota Varadiensium … Debrecen. – Ad Franciscum secundum regam Hungariae augustum… Buda. 1802. – Fabula de corde … Debrecen. 1805. – Carmen occasione… Szombathely. 1806.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 165-166. has. – ÚMIL. 2000. 1114. p. – ZÉK. 2005. 158. p.

KESZTHELYI ZOLTÁN
(Keszthely, 1909. december 1. – Budapest, 1974. június 10.) - költő, író, műfordító.
Szövőipari tanuló volt, magánúton érettségizett. Előbb hivatalnokként dolgozott, majd 1930-tól a Reggeli Újság c. lap sportriportereként tevékenykedett. 1942-től a Népszava c. lap munkatársaként dolgozott. Írásait közölte a Nyugat, a Válasz és a Szép Szó c. lap is. Az 1930-as évek elejétől részt vett az illegális munkásmozgalomban, a II. vh.-ban a nemzeti ellenállás tagja volt. A felszabadulás után 1948-ig a Fővárosi Könyvtár munkatársaként, egyúttal a Kortárs c. lap főmunkatársaként működött, közben tanári oklevelet szerzett a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1948–49-ben a Népművelési Központ alkalmazta, mint előadót. Tagja volt a Petőfi Társ.-nak. 1949-től szabadfoglalkozású lett, irodalmi munkásságából élt. 1945 utáni versesköteteit a szocialista átalakulásban vetett hite jellemezte, 1953 után keletkezett verseiben már inkább a fokozódó kiábrándultság jelenik meg. A ’60-as évektől költészete egyre filozofikusabbá, elégikusabbá vált. Vonzódott a sport, főként a labdarúgás világa iránt, ezzel kapcsolatos emlékeit több elbeszélésében is megörökítette. Kortárs és klasszikus angol, német költők, írók műveit közvetítette. Lefordította Shakespeare szonettjeit. Munkásságát több alkalommal is József Attila-díjjal ismerték el (1951, 1954, 1958), emellett a Munka Érdemrend (1959) és a Munka Érdemrend arany fokozatát is megkapta (1974).
F. m.: Árkon-bokron át (versek). Bp. 1936. – Téli falu (versek). Bp. 1941. – Shakespeare szonettjei (fordítás). Bp. 1943. – Walt Witman költeményei (fordítás). Bp. 1947. – Őszi csillagok (versek). Bp. 1948. – Az építés dicsérete (versek). Bp. 1949. – Fast, H.: A szabadság útja (regény, fordítás). Bp. 1949. – Vasvári Pál (ifjúsági regény). Bp. 1950. – A boldog vár (versek). Bp. 1951. – A mi erdőnk (gyermekversek). Bp. 1951. – Legényke (elbeszélő költemény). Bp. 1952. – Dalos Pista (mese). Bp. 1956. – Futtball és egy pár cúgos cipő (elbeszélések). Bp. 1957. – Hegyen-völgyön (gyermekversek). Bp. 1957. – Visszatért évek (versek és verses mesejáték). Bp. 1960. – Nevenincs utca (regény). Bp. 1965. – Manchesteri közjáték (regény). Bp. 1967. – Holnap folytatódik (önéletrajzi regény). Bp. 1969. – Futólépésben (elbeszélések). Bp. 1971. – Megváltozott világ (fantasztikus elbeszélések). Bp. 1971. – A halászószemű ember (elbeszélő költemény). Bp. 1973.
Irod.: KMÍK. 1989. p. 221-222. – MN. 1993–2004. 10. köt. 841. p. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 671. p. – KMÍ. 1998–2000. 45. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. 1115. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 904. p. – ZÉK. 2005. 158. p.

KESZTYŰS LAJOS, dr.
(Sarkad, 1890. július 1. – Debrecen, 1957. április 28.) - mezőgazdász, szakíró.
Érettségi után Debrecenben a Gazd. Akad.-n végezte felsőfokú tanulmányait, 1912-ben szerzett mezőgazdász oklevelet. Keszthelyen a Gazd. Akadémián kezdett dolgozni, ahol 1913-tól a gyakorlati tanszéken előbb mint tanársegéd, 1924-től rendkívüli, 1926-tól r. tanárként működött. 1927-ben visszatért Debrecenbe, ahol az akad.-n a számtartástani, majd az üzemtani tanszéken oktatott, később tanszékvezető lett. 1931-ben a tudományegyetem közgazdaságtudományi karán doktorált. 1949-ben betegsége miatt kérte nyugdíjazását. Munkássága alatt elsősorban üzemstatisztikai és számtartási kérdésekkel foglalkozott. Publikációi, könyvei is főként ebben a témakörben jelentek meg.
F. m.: A keszthelyi m. kir. gazdasági akadémia Merino Precoce juhászatának ismertetése és az 1921–1922. gazdasági évi jövedelmi mérlege. Kh. 1923. – A nyírségi szeszgyári gazdaságok üzemrendszere… Debrecen. 1930. – Tiszántúli kis- és középgazdaságok jövedelmezőségi és vagyoni viszonyai az 1931–1933-ig terjedő években, valamint az észak dombosvidéki kisgazdaságok 1933. évi üzemi eredményei. Debrecen. 1935. – Tiszántúli és északi dombosvidéki kisgazdaságok jövedelmi és vagyoni helyzete az 1931–1934-ig terjedő években. Debrecen. 1936.
Irod.: MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 156-158.

KEVE (KLEINER) ANDRÁS, dr.
(Budapest, 1909. november 10. – Budapest, 1984. március 30.) - zoológus, ornitológus.
Apja Kleiner Gyula, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár tisztviselője volt. 1919-ben a bp.-i piarista gimnáziumba került, ahol 1927-ben érettségizett. Ezután a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, ahol 1930-ban abszolvált. Egyetemi tanulmányai közben 1931–32 között egy évig katonai szolgálatot teljesített Sopronban, majd Magyaróvárott 1932 végén avatták jogi doktorrá. 1933-ban a bölcsészkarra iratkozott be, ahol 1935-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1927-től dolgozott a Madártani Int.-ben, ahol hamarosan a könyvtár rendezését is végezte. 1930-ban „rendes megfigyelő” oklevéllel jutalmazták. 1934-től „ideiglenes kisegítő szaknapdíjas” minőségben tevékenykedett. 1939-ben előléptették gyakornokká, 1940-ben adjunktus lett. 1941-ben a Tihanyi Biológiai Kutató Int. vendégkutatójaként részt vett a Balaton madártelepének vizsgálatában. 1942-ben változtatta meg nevét Kleinerről. Ebben az évben főadjunktusként állami ösztöndíjjal a bécsi Naturhistorisches Museumban dolgozott. 1944-ben újabb katonai szolgálatra vonult be a póttartalékosokhoz. 1945-ben hadifogságba került, ahonnan betegsége miatt elbocsátották. Miután visszatért Bp.-re, 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen egyetemi magántanárrá nevezték ki a „madártan” témában. 1947-től a Madártani Int. újjáépítésén és nemzetközi kapcsolatainak helyreállításán fáradozott. 1948–49-ben rövid ideig vezette a Mg. Múzeumot is. 1953-ban a biológiai tudományok kandidátusa címet nyert. Az 1950-es évektől madártani kutatásokat és leírásokat végzett Keszthely és környékén, a Kis-Balatonnál és a Balaton környékén. 1974-ben vonult nyugdíjba, de ezután a Természettudományi Múzeum Állattárában nyugdíjas kutatóként tevékenykedett tovább. Előadóként sok nemzetközi kongresszuson vett részt, több külf. akad.-nak volt meghívott vendége. Tagja volt a M. Biológiai Társ.-nak, a Madártani Egyesület örökös tagsággal tüntette ki. A M. Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója címet, valamint 1977-ben a Pro Natura emlékérmet nyerte el, madárvédelmi tevékenységének elismeréséül. Munkássága során a Balaton és a Duna madárvilágával, a mo.-i madárvilág mikroszisztematikájával, egyes madárfajok terjeszkedésével foglalkozott. Az ún. vízimadár-szinkronmegfigyelések első hazai megszervezője volt, összeállította a mo.-i madarak névjegyzékét. Jelentős szerepet vállalt a mo.-i természet- és madárvédelmi jogszabályok előkészítésében. Több száz tud.- és ismeretterjesztő munka fűződik Mo. kiváló ornitológusának nevéhez.
F. m.: A sárga billegető Magyarországon előforduló fajtái. Bp. 1935. – A földrajzi fajták elhatárolása. Tihany. 1941. – A fürj gazdasági jelentősége. T.sz.: Zsák Zoltán, Kaszab Zoltán. Bp. 1953. – Magyarország madarainak névjegyzéke. Bp. 1960. új kiad. 1984. – Das Vogelleben der mittleren Donau. Bp. 1969. – Keszthely és környékének madárvilága. T.sz.: Sági Károly Jenő. Veszprém. 1970. – Herman Ottó. Monográfia. T.sz.: Kósa László, Farkas Gyula. Bp. 1971. – A Keszthelyi-hegység és a Kisbakony madárvilága. Veszprém. 1970. – Madarak. Bp. 1972. – Uránia állatvilág. 5. Madarak. Ford., a magyar kiad. szerk.. Bp. 1972. – A Balaton-felvidék madárvilága. T.sz. Tapfer Dezső. Zirc. 1978. – Madarak. 2. Bp. 1984.
Irod.: Keve András: Madártani szempontok a Keszthelyi-öböl eliszaposodásának kérdéséhez. In.: Veszprém megyei múzeumok közleményei. 1966. 5. köt. p. 361-372. – Pintér István: In memoriam Dr. Keve András. In.: Soosiana. 1985. 33. p. – Kiss Éva: Keve (Kleiner) András…In.: Soosiana. 1985. 34. p. – RÚL. 1996–2008. 11. köt. 685. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. 908. p. – MMA. p. 462-463.

KHERN REZSŐ
(?, 1842 ? – Keszthely, 1898. november 7.) - uradalmi ispán.
1892-ben alapítványt tett a „szakképzett, józan és szorgalmas iparosok” részére, akik önhibájukon kívül (betegség, elemi csapás) miatt szegényedtek el, melyből hitelt vehettek fel. A kiváló ipartanulók számára évenként ösztöndíjat is biztosított.
Irod.: Oroszlán István: A Keszthelyi Ipartestület 50 éves történetéből. 1936. p. 42-43. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 17. p.

KISFALUDY SÁNDOR, kisfaludi
(Sümeg, 1772. szeptember 27. – Sümeg, 1844. október. 28.) - költő, író, színházvezető, zeneszerző.
Régi nemesi családból származott. Apja főszolgabíró volt. Hat éves korában Sümegről Csécsényre, majd Tétre költöztek. 1788–91 között Győrött középiskolai tanulmányokat, majd Pozsonyban filozófiát és jogot végzett. Látogatta az országgyűlést, a színházat, megtanult hegedülni, s érdeklődött az irodalom iránt. Barátja volt Fejér György, Horváth János. 1792-ben apja mellett Téten dolgozott joggyakornokként, majd belépett a Nádor-huszárezredbe. 1793-ban felvették a nemesi testőrségbe. Bécsi tartózkodása alatt bekapcsolódott a kulturális életbe, megismerkedett többek között Batsányi Jánossal, Takács Józseffel. 1796-ban Észak-Itáliába vezényelték, ahol francia fogságba esett. 3 hónap múlva szabadult. 1796–97 telét Klagenfurtban töltötte. 1797-ben áthelyezték a Rajna menti sereghez, itt is a franciák ellen harcolt. 1799-ben lemondott tiszti rangjáról, és hazatért. Feleségül vette Szegedy Rózát. 1800-tól Kámban, 1805-től Sümegen élt. Részt vett az 1809-es nemesi felkelésben, mint őrnagy és a nádor szárnysegédje. Komponált egy inszurrekciós indulót, mely nyomtatásban csak 1929-ben jelent meg a Muzsika c. folyóiratban (1929). Később megírta a felkelés történetét, kiadását a bécsi udvar megtiltotta. Az 1810-es években több, a magyar nemességet dícsőítő drámát írt ( Hunyady János, Kun László, A Dárday-ház, Bánk, Az emberszívnek örvényei stb.). Költészetét és prózai műveit is a nemesi világkép határozta meg. Szentimentális, eszményített szerelmi történetet beszélt el Himfy szerelmei c. művében az általa alkotott műfajban (dalciklus) és strófaszerkezettel (Himfy-strófa), mellyel országos sikert aratott. A mű első része A kesergő szerelem címmel 1801-ben, a második része A boldog szerelem címmel 1807-ben jelent meg. A Himfy-verseket többen meg is zenésítették. Elindította a magyar irodalomban az ún. várromantikát Regék a magyar előidőkről c. művével, melyben ötvözte az epikát a lírával. Regéiben megörökítette a Balaton környékét, a Csobáncot, a Tátikát, a Somlót, Szigligetet, Badacsonyt és a Szent Mihály dombot. Prózai műveiben itáliai és franciaországi katonáskodásának élményeit örökítette meg. Regénnyel is kísérletezett. Barátságot ápolt vele gr. Festetics György, kinek ő és felesége is távoli rokona volt. 1811-ben verset írt a gr. könyvtárának albumába. 1817-ben részt vett az első keszthelyi Helikoni Ünnepen. Óda Tolnai Gróf Festetics Györgyhez c. versét hozta magával, melyet Festetics nem engedett felolvasni, mert „ a grófot igen dicsérte, a többi nagyjainkat pedig igen alázta” (Berzsenyi Dániel Kazinczy Ferencnek írt levele). A helikoni eseményekről a legrészletesebb beszámolót Kisfaludy írta a Tud. Gyűjteményben. A nyelvújítási vitában Kazinczy ellen foglalt állást. Komponált két magyar táncot, az Aurora 1822. és 1823. évfolyamában jelent meg. 1828-ban részt vett a M. Tudós Társ. szabályzatát előkészítő biz. működésében 1828–34-ig a Dunántúli Színjátszó Társ. főigazgatói tisztét töltötte be. 1830-ban kezdeményezte a balatonfüredi színház felépítését, Zala vm. megbízásából felügyelte a munkálatokat, majd 1831–44 között főigazgatója volt. Zala és több vm. is táblabírájának választotta. 1830-ban a M. Tudós Társ. tagja, 1842-ben az öccse, Kisfaludy Károly emlékére alapított Kisfaludy Társ. tagja lett. Hagyatékát Darnay Kálmán gondozta Sümegen.
F. m.: Kisfaludy Sándor minden munkái. Kiad. Toldy Ferenc. I–V. Pest. 1847. – Kisfaludy Sándor minden munkái. Kiad. Gálos Rezső. Győr. 1931. – Napló és francia fogságom. Bp. 1962.
Irod.: Kéky Lajos: A Dunántúl a két Kisfaludy költészetében. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 251-349. – Négyesy László: Gróf Festetics György a magyar irodalomban. In.: Keszthelyi Helikon. 1925. p. 37- 233. – Szinnyei. 1980–81. 6. köt. 416-427. has. – BRZL. 1983–1985. 2. köt. 297. p. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 690-693. has. – MN. 1993–2004. 11. köt. 45. p. – Cséby Géza: Helikoni Ünnepségek 1817–1819. In.: Helikon 1994. : Keszthely. 1994. p. 18-32. – MSZL. 1994. 385. p. – ÚMIL. 2000. 2. köt. p. 1130–1132. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 934–935. – MTAT. 2003. 2. köt. p. 677-678. – ZÉK. 2005. p. 159-160. – Cséby Géza: Az első keszthelyi Helikoni Ünnepről (1817. február). In.: Pannon Tükör. 2010. 1. sz. p. 52-62.

KISS GÉZA
(? – ?) - direktóriumi tag.
Erdélyből került Keszthelyre. Az 1910-es években MÁV segédtiszt volt, osztálymérnökségi irodakezelőként dolgozott a keszthelyi állomáson. A Tanácsköztársaság idején 40 év körüli. 1919. március 23-án Munkás-, Katona és Paraszt Tanács végrehajtó szerve, a Direktórium tagjának választották. Hozzá tartozott az ipar, kereskedelem, községi ügyek, egészségügy. A járási intézőbizottság tagja is volt. Április 6-án lemondott Munkás-, Katona és Paraszt Tanács tagságáról, betegségre hivatkozva, melyet elfogadtak. Azonban július 2-án még direktóriumi tagként szerepelt. A Tanácsköztársaság bukásakor elmenekült, valószínűleg Erdélybe tért vissza.
Irod.: Czeglédy József–Sági Károly: Adatok a Tanácsköztársaság keszthelyi történetéhez. In.: Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. 3. 1965. p. 163-190. – Gyerák István: Keszthely 1918–1919. Kézirat. 1967–1969. 76., 82., 91., 99., 114., 164., 254., 256. p.

KISS JÓZSEF
(Sümeg, 1921. június 25. – Keszthely, 1992. február 20.) - zenész, naív festő.
Ősei zenészek voltak. Ő is zenész lett, 14 éves korában már zenekarban játszott. Cimbalmosként dolgozott a sümegi étteremben. 1954-től kezdett festeni. A festészetet autodidakta módon tanulta. 1978-ban költözött Keszthelyre. Kiállításon először 1974-ben szerepelt Keszthelyen. Keszthelyi és sümegi egyéni kiállításai mellett számos csoportos kiállításon is bemutatkozott, ahol többször díjazásban részesült. Képein elsősorban a cigányság mindennapjait mutatta be. Képeinek és grafikáinak nagy részét a Balatoni Múzeumnak ajánlotta fel.
F. kiáll: Kh. (Művelődési Központ, 1978) ; Kh. (Balatoni Múzeum, 1986) ; Kh. (Csokonai ÁMK, 1992) ; Kh. (Esélyek Háza, 2006).
Irod.: Szeles József: A cigányfestő. In.: Keszthely és Vidéke. 1991. február 7. 5. p. – Szeles József: In memoriam Sümegi Kiss József. In.: Keszthely és Vidéke. 1992. március 13. 5. p. – Személyi forrás.

KISS JÓZSEF, dr.
(Mohács, 1852. január 19. – ?, 1897. ?) - állatorvos, tanintézeti tanár.
1871-ben szerzett állatorvosi oklevelet Bp.-en. Egy évig önkéntesként és állatorvosként szolgált a tüzérségnél. Gyakorlati tapasztalatszerzés céljából ösztöndíjasként Mezőhegyesen, Bábolnán és Kisbéren tartózkodott. Elméleti ismereteit 1874-ben a bp.-i állatorvosi tanint.-nél állami ösztöndíjasként gyarapította, ahol később asszisztensi munkakörben dolgozott. Csáktornya vidékén tanulmányozta a marhavészt. 1875-től Keszthelyre került, itt a Gazd. Tanint.-ben az állattenyésztési tanszéken segédtanári minőségben oktatott, majd 1880-ban r. tanárrá nevezték ki. Állatbonctannal, állatok fiziológiájával, járványos állatbetegségekkel foglalkozott. Az int. állatorvosi feladatait is ellátta. Külf. tanulmányúton is járt. 1881-ben Ausztria szarvasmarha fajtáit és tenyésztési viszonyait, 1883-ban a hamburgi nemzetközi állatkiállítást tanulmányozta. A Zala vm.-i gazdasági egyesület t. tagja, a gazd. tanácsadó biz. tagja, a keszthelyi csónakázó és korcsolyázó egylet parancsnoka volt. Cikkeket írt a Közgazd. Értesítőben és más lapokban is (Keszthelyi Gazd. Tanint. Évkönyve, Nemzet).
F. m.: Állatboncz- és élettani jegyzetek. Kh. 1893.
Irod.: Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 345-346. has. – ÚMÉL: 2001–2007. 3. köt. 955. p. – MOÉL. 2004. 209. p.

KISS LAJOS, dr.
(Csurgó, 1937. május 21. – Keszthely, 2006. április 30.) - vb titkár, polgármester.
Apja kisiparos volt. Gimnáziumi tanulmányait a budapesti és a csurgói ref. gimnáziumban végezte. 1956-tól Csurgón művelődési előadóként dolgozott. Emellett színdarabokat rendezett (Goldoni, Schiller, Molnár Ferenc darabjait stb.). Csurgón revizorként is tevékenykedett, ahol felkérték továbbtanulásra. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végzett levelezőn. 1969-ben avatták jogászdoktorrá. 1969-ben a Paksi Járási Tanács osztályvezetője lett, majd ÁFÉSZ jogtanácsosként alkalmazták. 1972-ben került Keszthelyre a Városi Tanács Jogi Osztálya vezetőjének. 1974-ben Hévízre költözött, 1975-től Hévízen a Nagyközségi Tanács vb titkári teendőit látta el, 1977-ben-lemondott. Ezután több cég jogtanácsosa volt. 1990-ben független jelöltként indult az önkormányzati választásokon, s Hévíz város polgármesterének választották. Ezt a pozíciót 1994-ig töltötte be. Hévízen megalapította a Bibó István Alternatív Gimnáziumot, kezdeményezője és alapítója volt a Hévíz Galériának. Elindította Hévízi Könyvtár sorozatot, valamint a Hévíz c. művelődési és művészeti folyóiratot. Létrehozta a Hévíz Kultúrájáért Alapítványt, a Hévíz-fürdő 200 éves Jubileumi Alapítványt. Szorgalmazója volt a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társ. megalapításának. Polgármestersége idején több szobrot, ill. emlékművet avattak. A Csurgói Öreg Diák Szövetség elnöke volt. Megkapta sportszervezői tevékenységéért a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója, mezőgazdasági jogtanácsosi munkájáért a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést. 1994-ben Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, 2002-ben a Pro Urbe Hévíz-díjjal jutalmazták. 1995-ben odaítélték neki a Pro Cultura Hévíz díjat, de ezt visszaadta. Életének történetét Elmondom… címmel 2005-ben jelentette meg Hévízi könyvtár 13. köteteként.
F. m.: Elmondom… Hévíz. 2002–2005.
Irod.: Dr. Kiss Lajos. In.: Keszthelyi Hírlap. 1990. szeptember 21. 12. p. – Balázsy Mária Éva: Hévíz és kultúrájának szolgálatában : Kitüntetéséről dr. Kiss Lajossal. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. november 11. 1., 3. p. – Egerszegi Edit. Hévízi emberek V. In.: Hévíz. 1994. 4. sz. p. 47-48. – Hévíz város polgármester- és képviselőjelöltjei. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 1994. december 2. 8. p. – Elhunyt dr. Kiss Lajos. In.: Hévíz Keszthely és Vidéke. 2006. május 18. 2. p. – Szántó Endre: In memoriam Kiss Lajos. In.: Hévíz. 2006. 1. sz. 5. p. – Személyi forrás. – www.heviz.hu

KITAIBEL PÁL, dr.
(Nagymarton, 1757. február 3. – Pest, 1817. december 13.) - botanikus, orvos, egyetemi tanár - Családja és rokonsága a régi feljegyzésekben Kieteifl, Kühteifel, Kiedeibl, Kühteubel, Kuhtaibel, Kühtreiber, Kiteibel, Kiteibl neveken szerepelt. Az anyakönyv szerint neve Kiedaibl Paulus, ő magát Kitaibelnek írta. Szülei jómódú földművesek voltak. A soproni bencés gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd Győrött filozófiát hallgatott. 1780-tól Budán a Tudományegyetemen előbb jogot, majd orvostudományt tanult. 1785-ben szerzett orvosdoktori oklevelet, de ezt soha nem használta. Az egyetem botanikus kertjét gondozta. Saját gyűjtéseket folytatott, melyekkel jelentősen gyarapította a kert növényanyagát. Eközben kémiai és ásványvizsgálatokat is végzett, 1789-ben ő mutatta ki elsőként a tellurt. Élete fő céljának Mo. természetrajzi felkutatását tekintette. 1792-ben kezdte meg felfedező- és kutatóútjait az akkori Mo. területén, legaktívabb időszaka 1795–1810 közé esett. Közben 1793-tól Pesten a gyógyszerészek korrepetitora volt, 1794-től a botanikai kert felügyelői feladatait látta el. 1798–99-ben beutazta a Balaton környékét, majd Baranya vm.-ben végzett kutatásokat. Keszthelyen és környékén két alkalommal járt, 1799-ben baranyai útjáról, 1808-ban szlavóniai útjáról visszatérve. A vidék kőzettani, domborzati vízrajzi viszonyait, földjeit, erdeit, valamint azok hasznosítását jegyezte le. Kapcsolatban állt gr. Festetics Györggyel, aki az ő véleményét is kikérte a Georgikon tantervi programjához. Szorgalmazta a gazdasági iskola mellett működő botanikus kert létrehozását, több alkalommal is küldött Keszthelyre különféle magvakat, és a kastélypark számára ritka növényeket. 1802-től tanított a pesti egyetemen, 1807-től a botanikus kert igazgatói tisztségét töltötte be, 1810-től pedig a botanika tanszék professzorává nevezték ki. 1792–1816 között a kormány megbízásából Erdély kivételével az akkori Mo. egész területét beutazta, hogy az ásványvizek összetételét és gyógyhatásait, a természeti viszonyokat tanulmányozza. A hazai balneológia úttörőjének is tekinthető. Nevéhez fűződik, hogy ő írt először a Balaton vizének vegyi tulajdonságairól. Útjai során hatalmas mennyiségű botanikai anyagot gyűjtött össze. Gyűjtőútjairól naplót írt, amelyben elsőként rögzítette a látott és begyűjtött növény-és állatfajokat, a talaj összetételét és a kőzetek minőségét. Útinaplójában részletesen beszámol a hévízi termálkincsről, majd az 1819-ben megjelent Hydrographica Hungariae c. kiadványban külön fejezetet szentel fizikai, vízkémiai, balneológiai jellemzésének. Legjelentősebb eredményeit a botanikában érte el, 275 növényfajt és faj alatti egységet írt le, állatfajokat (pl. a földikutyát) fedezett fel, a hazai növényvilág jellemző fajainak kb. felét ő fedezte fel. Több mint 50 növény viseli a nevét. 1810-ben tanulmányozta a móri földrengést, tapasztalatait Tomcsányi Ádámmal közösen az első hazai földrengés monográfiában publikálta. A mű a világ első földrengési térképét tartalmazza, ahol a szerzők a nemzetközi irodalomban elsőként alkalmazták az ún. izoszeiszta vonalakat. Tudományszervezői szerepe és törekvése is jelentős, egyike volt azoknak, akik szorgalmazták a természettudományi társulat létrehozását. (Terve 1841-ben valósult meg a M. Természettudományi Társulat megalapításával). Több külföldi tud. társ. tagja volt (Berlin, Göttingen, Jéna, München, Ratisbona, Moszkva, Szentpétervár és Lund városainak 11 akad.-ja és természettud. társ.-a adományozott számára díszes oklevelet). 1965-ben a keszthelyi Helikon parkban bronz mellszobrot avattak tiszteletére. Nevét a Kitaibelia c. botanikai-természetvédelmi folyóirat is őrzi, melyet 1996-ban alapítottak.
F. m.: Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae. I–II. Bécs. 1802–1812. – Plantae horti botanici Pesthiensis. 1809. – Plantae horti botanici regiae universitatis. Hungaricae. 1812. – Catalogus plantarum horti botanici reg. Scientiarum universitatis Hungaricae. 1816. – Hydrographia Hungariae praemissa auctoris vita edidit Joannes Schuster. 1–2. vol. Pest. 1829. – Reliquiae Kitaibelianae e manuscriptis Musei Nationalis Hungarici publicatae Augusto Kanitz. 1862–1863. – Addimenta ad floram Hungaricam. 1864. – Magyarország pókfaunája. I–II. Bp. 1876–1879. – A magyar halászat könyve I–II. Bp. 1887–1888. – A madárvonulás elemei Magyarországon. Bp. 1895. – Ősfoglalkozások. Halászat és pásztorélet. Bp. 1898.
Irod.: Koppány Tibor–Péczely Piroska–Sági Károly. Keszthely. 1962. p. 114-115. – Süle Sándor: A keszthelyi Georgikon : 1797–1848. 1967. 177. p. – Szinnyei. 1980–1981. 6. köt. 443-448. has. – MAÉ. 1987–1989. 2. köt. p. 170-175. – MN. 1993–2004. 11. köt. 99. p. – MT. 1997. p. 463-464. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 966-967. – MMA. 2002. p. 473-474. – BTMKA. 2007. 79. p. – Almádi László–Szabó István: Kitaibel Pál emléke, munkásságának hatása Keszthelyen és Hévízen. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007. 1. köt. p. 71-73.

KLEBELSBERG KUNO, dr. gr.
(Magyarpécska, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 11.) - politikus, kultuszminiszter, díszpolgár.
A székesfehérvári cisztercita gimnáziumban érettségizett, majd jogi tanulmányokat folytatott Bp.-en, Berlinben, Münchenben és Párizsban. 1898-ban szerzett államtudományi doktori oklevelet a bp.-i egyetemen. Pályáját miniszterelnökségi fogalmazóként kezdte. Az adminisztratív ranglétrán gyorsan emelkedett felfelé, 1914–17-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium adminisztratív államtitkára, 1917-ben a miniszterelnökség politikai államtitkára lett. Alapító tagja volt az 1919-ben gr. Bethlen István által vezetett Nemzeti Egyesülés Pártjának. A tanácsköztársaság idején vidéken bujkált a letartóztatások elől. 1921–22-ben a Bethlen-kormányban belügy, 1922–31 között vallás- és közoktatásügyi miniszteri tisztségben működött. Országosan átfogó tudománypolitikai tevékenysége ekkor bontakozott ki, folytatta azt, amit 1916-ban a M. Történelmi Társulat elnökeként elkezdett. Jelentős politikai szerepet vállalt a trianoni ország újjászervezésében. Az ország megmaradásának egyetlen lehetőségét a művelődésfejlesztésben látta. Konzervatív reformok bevezetésével az volt a célja, hogy újjászervezze, megerősítse és hatalomra juttassa a nemzet erejét adó középosztályt. A népoktatás fejlesztése érdekében kiépíttette a tanyasi iskolák rendszerét, emellett több száz népkönyvtárat, iskolai könyvtárat, és óvodát állíttatott fel. Nagy hangsúlyt fektetett a népegészségügyre és a tehetséggondozásra. Felépíttette a szegedi, pécsi, debreceni egyetemet, továbbá főiskolákat és klinikákat. Megreformálta az alap-, közép- és felsőfokú oktatási rendszert, a tankötelezettséget 16 éves korra emelte fel, korszerűsítette a középiskolák tananyagát, valamint a felsőoktatás és tud. kutatás intézményrendszerét. Több nyugat-európai országban elindította a Collegium Hungaricumot a vezető- és posztgraduális képzés céljából (Bécs, Berlin 1924; Róma, Párizs, Zürich 1927). 1927-ben felállította az Orsz. Ösztöndíjtanácsot, ezzel kialakította a tud. ösztöndíjak rendszerét. Széleskörű kultúrdiplomáciai tevékenységet folytatott, melynek eredményeképpen korábban nem létező amerikai, angol, és francia tud. kapcsolatok jöttek létre. Jelentős szerepet vállalt a kutatások fejlesztése területén. Felállította az Orsz. Természettudományi Tanácsot, az anyagi támogatás biztosítására pedig az Orsz. Természettudományi Alapot. Kezdeményezésére épült fel a svábhegyi Csillagvizsgáló és a Tihanyi Balatoni Kutatóint. 1926–27-ben. 1917–32 között a M. Történeti Társulat és az Orsz. M. Gyűjteményegyesület Tanácsának elnöki tisztségét viselte. Az MTA 1922-ben t. tagjává, 1924-ben igazgatójává választotta. 1927-ben a római egyetem t. doktorává avatták. 1929. február 28-án látogatott Keszthelyre, ahol a várostól díszpolgári címet kapott, a zalai és keszthelyi tanügy előmozdítása és fejlesztése terén végzett tevékenységéért. A keszthelyi iskola új épületének felépítése az általa vezettet tárca jelentős anyagi támogatásával valósulhatott meg. Javaslatára a kormányzó 1930-ban megalapította a Corvin-rend kitüntetést (Corvin-lánc, Corvin-koszorú, Corvin-díszjelvény). Tudatos sportpolitikát- és diplomáciát folytatott, megalapította a Magyar Olimpiai Bizottságot, felépíttette a Nemzeti Sportuszodát. A II. vh. utáni magyar művelődésügy kimagasló eredményeket elérő politikusa volt.
F. m.: Gróf Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai. 1916–1926. Bp. 1927. – Neonacionalizmus. Bp. 1928. – Küzdelmek könyve. Bp. 1929. – Jöjjetek harmincas évek. Bp. 1930. – Világválságban. Bp. 1931. – Utolsó akkordok. Bp. 1933. – Gróf Klebelsberg Kunó válogatott beszédei és írásai. 1917–1932. Szerk. Glatz Ferenc. Bp. 1990. – Művek. Sajtó alá rend., a bev. tanulmányt írta T. Kiss Tamás. Bp. 1999.
Irod.: MPL. 1929. p. 228-230. – A kultuszminiszter átvette Keszthely díszpolgári oklevelét. In.: Zalai Közlöny. 1929. szeptember 29. 2. p. – MTL. 1930. p. 293-294. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 715-720. has. – MKL. 1993–. 7. köt. p. 10-12. – MN. 1993–2004. 11. köt. 124. p. – RÚL. 1996–2008. 12. köt. p. 5-6. – MT. 1997. p. 466-468. – ÚMÉL. 2001–2007. p. 975-976. – MTAT. 2003. 2. köt. p. 685-686. – Bölöny József: Magyarország kormányai, 1848–2004. 2004. 370. p. – BTMKA. 2007. 157. p.

KLEIN SÁNDOR
(Fonyód, 1875. ? – ?) - mezőgazdász, újságíró, műgyűjtő.
Gazd. akad.-t végzett. Cikkei jelentek meg a Gazd. Lapokban (1902), a Köztelek c. (1904, 1905, 1908, 1910) és a Vadászat és Állatvilág c. (1904–05) lapokban. Részt vett az I. vh.-ban. Később szirmai birtokán gazdálkodott. Több nagyvállalat igazgatósága, valamint Borsod–Gömör vm. törvényhatósági biz.-a is tagjai közt tudhatta. Közéleti tevékenységéért kormányfőtanácsossá nevezték ki. Híres műgyűjtő volt, képeket és Rákóczi-relikviákat gyűjtött.
F. m.: A keszthelyi ifjúság önképzőköre könyvtárának jegyzéke. T.sz.: Rosenberg Sándor. Kh. 1903.
Irod.: MZSL. 2000. 490. p. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 738. has.

KLEMPA SÁNDOR KÁROLY, dr.
(Graz, 1898. május 7. – Graz, 1985. december 19.) - szerzetes, püspök, tanár, irodalomtörténész, zenei szakíró, zeneszerző.
Magyar nemesi családból származott. Apja tábornok volt. Gimnáziumi tanulmányait Szászvároson kezdte. A győri bencés főgimnáziumban érettségizett 1916-ban, majd Jászón belépett a csornai premontrei kanonokrendbe. Először 1917-ben tett fogadalmat Jászón, örök fogadalmát 1921-ben Csornán tette. A teológiát Jászón, Bp.-en a Norbertinumban és Csornán végezte. 1922-ben szentelték pappá Győrött. Ez évben a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen német–földrajz szakos tanári oklevelet szerzett. Teológiai és bölcsésztanulmányai mellett párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott a grazi konzervatóriumban és a bp.-i Zeneművészeti Főiskolán. Német irodalmi tanulmányait a grazi egyetemen végezte. 1921–48 között a keszthelyi gimnáziumban tanított. Ezen kívül az iskola vonós- és fúvószenekarának vezetője is volt, évenként diákkoncertet szervezett. 1923-ban Pécsett német nyelv és irodalomból bölcsész doktorrá avatták. 1925-ben francia nyelvből és irodalomból is megszerezte a tanári képesítést Pécsett. 1926 nyarán Grenoble-ban zenei tanfolyamot végzett, s Párizsban tartózkodott egy hónapig, 1927-ben Spanyolországban, 1929-ben Londonban és Oxfordban járt tanulmányúton. A 79. sz. Festetics Cserkészcsapatban 1927-ben cserkészcsapattiszt, 1932-től parancsnok lett, részt vett több világjamboreen. Gimnáziumi tanári állása mellett 1931-től a keszthelyi gazd. akad.-n a német nyelv lektoraként alkalmazták, 1936-ban megbízást kapott a Festetics-család hitbizományi könyvtárának és levéltárának vezetésével. 1937-ben tett Bernben könyv- és levéltárosi képesítő vizsgát. 1948-ig dolgozott könyvtárvezetőként, a könyvtár megmentése a II. vh. utáni fosztogatástól részben neki köszönhető. 1941–47 között házfőnök is volt. A szerzetesrendek működésének megvonása, a gimnázium államosítása után a veszprémi egyházmegye kötelékébe lépett. 1948-ban segédlelkészként szolgált Keszthelyen, 1950-ben Igalra került káplánnak, 1952-ben Türjére plébánosnak. 1953–72-ig Zalaszentgrót plébánosaként és kerületi espereseként dolgozott. Emellett 1954-től Veszprémben a püspöki iroda igazgatói teendőit is ellátta. 1954-ben 3 hónapig vizsgálati fogságban is volt. 1957-ben püspöki helynökké, 1959-ben apostoli kormányzójának választották. 1964–65-ben részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, 1969-ben Rómában az egyházi zene nemzetközi és 1970-ben az I. lelkipásztori turisztikai világkongresszuson. 1972-ben bázai címzetes püspökké szentelték Bp.-en, helynöki tisztjéből felmentették, de a zalaszentgróti plébániát továbbra is ő vezette. Később nyugdíjasként Veszprémben élt. Restauráltatta a zalaszentgróti, a tüskeszentpéteri templomot és a veszprémi székesegyházat, a püspöki palota berendezését és freskóit, Hévízen új templomot építtetett. Gyarapította az Egyházművészeti Múzeumot. Számos cikket publikált (Dunántúli Hírlap, Győri Szemle, Keszthely és Vidéke, Keszthelyi Hírlap, Műhely, Nemzeti Újság, Neue Heimatsblätter stb. lapokban). Egyik élesztője volt Keszthelyen a Goldmark-kultusznak. Zenetörténeti, irodalomtörténeti munkákon kívül több magyar nótát, indulót, valamint ifjúsági zeneművet írt (pl.Maharadzsa c. zenés színdarab, 1945; Riadó lesz c. opera). A legismertebbet, a Rabmadár címűt 26 magyar városban játszották, előadták Londonban is (1934) angol nyelven. Öt Petőfi-verset is megzenésített. A Zala vármegyei Dalegyletek díszkarnagyává (1932) választották, az Orsz. Goldmark Társ.-ban alelnöki, majd elnöki (1935, 1937), valamint az Orsz. Katolikus Műemlékbiz.-ban társelnöki, az Orsz. Cecila Társulatban elnöki, a Lelkipásztori Turizmus Pápai Bizottságában országos elnöki funkciót kapott, a Szent István Akad. felvette r. tagjai közé (1944). A M. Püspöki Konferencia titkára is volt.
F. m.: Kurzer Leitfaden der deutschen Literatur Geschichte. Kh. 1927. – Rabmadár (cserkészoperett). T.sz.: Szalay Albin. Sz.: Pohárnok Jenő. 1928. – Goldmark, az ember. Kh. 1933. – Magyar cserkészek Londonban. Jamboree emlék. Kh. 1930. – Goethe és a premontreiek. Kh. 1933. – Nagyapám. Hegenbarth Ferike emlékezései Goldmark Károlyról. Ford. és jegyzetekkel ellátta. Kh. 1934. – Romantikus drámák spanyol vonásai. Kh. 1934. – Utazás a Balaton körül (cserkészrevü). Sz.: Péczely László. 1932. – Calderon és Shakespeare. Kh. 1935. – A spanyol és német dráma szellemtörténeti kapcsolatai. Kh. 1936. – Nyelvi szempontok az irodalmi barokk köréből. Pécs. 1937. – Az eucharisztikus dráma. (Auto sacramenta). Kh. 1938. – A keszthelyi Festetics könyvtár. Kh. 1938. – A keszthelyi Festetics-féle zeneiskola. Győr. 1938. – Die kulturpolitischen Bestrebungen d. Grafen Georg Festetics. Kh. 1939. – A keszthelyi Festetics könyvtár 1500-ig terjedő ősnyomtatványai. Kh. 1939. – II. József látogatása Keszthelyen. Kh. 1940. – A spanyol barokk vallásos színműirodalma. Kh. 1940. – Mozart a premontreiek körében. Kh. 1941. – Varga Miska (zenész színmű). Sz.: Szomor Tamás, Sárközi Péter. 1941. – Az első keszthelyi nyomda. Pécs, 1943. – Kereszténység és tragikum. Kh. 1943. – Gr. Széchenyi István levelei gr. Festetics Taszilóhoz. Sopron. 1943. – Fejér György keszthelyi diákévei. Kh. 1944. – Gottsched és a Festetics család. Szombathely. 1944.
Irod.: MMK. 1936. 305., 420. p. – Klempa Károly és a keszthelyi premontrei gimnázium. 1991. – Dr. Klempa Károly prem. tanár a Szent István Akadémia rendes tagja. In.: Keszthely és Vidéke. 1944. március 4. 3. p. – Gulyás. 1990–. 16. köt. 747-748. has. – MKL. 1993–. 7. köt. 15. – Cséby Géza: Száztíz esztendő. 1996. 60. p. – ÚMÉL. 2001–2007. 3. köt. p. 980-981. – ZÉK. 2005. p. 161-162. – VVL. 2009. 429. p.

KOCSIS GABRIELLA (Kövér Ferencné) ld. KARA KOCSIS GABRIELLA
-